Hát, már néhányszor nekikezdtem hogy leírjam mi történt velem a múlt héten velem, de az első túl szomorú lett, a többinek meg nem tudtam nekiálni...
Hát múlt hét hétfőn be kellett feküdnöm a kórházba, hogy kiderítsék miért vérezgetek. A méhszály zárt volt így a dr.-nő mondta hogy bizakodhatunk mivel a múlheti uh is jó lett. Viszont biztosat csak kedd d.u. tudunk meg mert akkor lesz újabb uh.
Nehéz volt a várakozás, meg önmagában a korházba alvás is, hiszen hiányoztak a manókák. A várakozás azért volt rossz mert egyik pillanatban bizakodtam hogy minden rendben, azután meg teljesen elcsüggedtem. Rossz előjel volt hogy teljesen elmúlt a hányingerem, és fájt a derekam, úgy mint mensi előtt szokott.
Imádkoztam azért hogy abban a szobában ahova én kerülök ne nézzék állandóan a tv-t mert nem szeretem.
Képzeljétek a szoba ahova kerültem, nem csak hogy üres volt de a nővérke sajnálkozva mondta hogy ehhez a tv-hez sajnos nincs távirányító. :)
Eltelt pár óra és kezdtem nagyon unatkozni...mondtam Istennek hogy örülök hogy vele lehetek, de csak jó lenne beszélgetni valakivel..Majd jött egy szobatárs, aztán később mégeggy... :)
Az első egy nagyon büszke és boldog középkorú édesanya aki református imakönyvet szorongatott és Mai igét olvasott. Ő azt mondta tudnom kell ha a baba elmegy akkor is Isten jól tudja hogy mi a jó nekem... Tudtam én ezt jól és mondtam is neki, aztán mielőtt Laci és a két csemete elment imádkoztak értem és ezt is elmondtam..Utánna már nem sokat beszélgetett velünk mert az előző szobatársával beszélgetett akit már hosszú ideje ismert.
A második szobatársam egy lány aki 29hetes állapotosan jött be szülési fájásokkal. Így egy volt a sorsunk: szokatlanul sokat feküdni és csak wcre kimenni...
Kedden nagyon nehezen de elérkezett az uh. Az orvos megkérdezte mennyi idős terhes vagyok,majd közölte "Ez a terhesség már nem él!"
Szörnyen az ember szívébe vág ez a mondat...Hallottam már 3szor, de ez azonnal fájt és azonnal sírni kezdtem...
Sírtam sírtam és felkeltem és kimentem az orvosi rendelőből köszönés nélkül és sírtam és sírtam,nem érdekelt ki halja vagy ki nem...sírtam és tudtam ez a legjobb amit tehetek és hogy ez JÓ hogy sírok...
A nem keresztény szobatársam oda jött mellém és ezt mondta: Jaj, de sajnálom!Ne sírj..vagyis sírj csak..Én úgy tudom hogy olyan hívőnek mint te nem történik az életében véletlenül semmi, Isten tudja hogy mire van szükséged és tudja hogy miért alakult így...
Megdöbbentő hogy sok nem keresztény milyen jól tudja hogyan kell gondolkodnunk, mi magunk meg nem nagyon ...
Mikor megnyugodtam, mondtam Istennek, hogy tudom két választásom van:
Vagy lesüllyedek az önsajnálat, gyász és az értelmetlen kérdések süllyesztőébe és minden vádlást így már szívesen fogad az elmém...
Vagy a csillagokra nézek*...keresek új célokat, és megkeresem ennek a szörnyű helyzetnek a "jó"oldalát..
*(Két nő a börtönablakon kinéz. Az egyik a sarat látja a másik a csillagokat.Ugyan azt a helyzetet máshogy látták...)
Kértem Istent legyen kegyelmes és segítsen új célokat keresni és jó dolgokat ebben a helyzetben..
Megadta. Elkezdtem arról gondolkodni hogy dolgozni kellene és hogy akkor lenne pénz jogsira meg a ház fejlesztésére, amik mind nagy könnyebbséget jelentenének a következő veszélyeztetett terhesség kihordásában...
Pedig én nem akartam dolgozni munkahelyen.Mindig is úgy vélekedtem egy anyának otthon a helye, és úgy nagyjából kijövünk egy hónapban, de most befészkelte a gondolat a fejembe magát és ott is maradt és furcsa mód békességet adott..
Egy úgy 1óra lehetett amíg Istennel beszélgettem és közben kedvenc növényemet az ablak előtt álló nagyon öreg fát nézhettem. Majd felkeltem és elkezdtem beszélgetni a szobatársammal, és amikor felálltam beindult a folyamat...az a folyamat ami addig egy hétig nem, most magától megindult,miután megnyugodtam...
Gyors orvos, ügyeletes orvos, műtősök (úgy kapaszkodtam az ágyon amikor toltak hogy a kanyarba ki ne sodródjak), altatósok, kérdések és már a műtő....kipotyogtak a könnyeim...Istenem tudom hogy a te kezedben vagyok...
A műtős törölgette a könnyemet és vígasztalt: "Ne sírjon majd a következő sikerül!"-huhh ha tudná hányszor hallottam ezt a mondatot és hogy ez mennyire nem vígasztal....
Aztán mentegetőzni kezdtem hogy ne haragudjanak hogy sírok, csak ez kicsit gyors..most tudtam meg hogy nincs a picipötty és már műtő is ... ez gyors.De Isten tudta mi a jó.
Ha nem így történik még egy napot bent kell töltenem csak azért hogy várjam a műtétet, de így már másnap reggel mehettem haza
Haza az én kis fészkembe a családomhoz...és végre minden feladatot elláthattam a fiúk körül. Persze igyekszem nem emelni, de azért már sütöttem főztem és jól esik. Jól esik éshálás vagyok Istennek hogy elláthatom azokat a feladatokat amire a családomnak szüksége van...
Tehát most munkát keresek.. :)
És képzeljétek, ez is Isten keze munája: év közben nem szoktak itt Kiskőrösön felvenni gyerekeket a bölcsödébe, most van szabad 5 hely!!!
Amint megtudok valamit írok! :)
Isten áldjon titeket!
Judit
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése