2017. május 30., kedd

Siralom völgyében is reménységben

Ha "véletlen" a siralom völgyében jársz, ne feledd: ha a földre nézel köveket és csontokat látsz,előtted az aggodalom homálya,mögötted a kétségbeesés zörejei....de ha fel nézel,a magas falak között ki látsz és látod hogy a völgyön kívül süt a nap,kék az ég és a sziklákon nőlnek még a virágok!
Harcolj!Törj át a sötétségen!Törtess csak előre!Lesz ami lesz kijutsz a völgyből, a tágas térre s virágok mezejére.Tarts ki! Isten szeret!Ő az egyetlen aki biztos nem hagy el! <3

2017. május 22., hétfő

Folytassam?

Elgondolkodtam vmin ma....
Miután ma valamit hozzávágtak a fejemhez a blogomból,7 éve először gondolkodtam el azon,hogy van e értelme a blogot irogatni?Valóban szolgálom ezzel Istent?Áldására van ez bárkinek?
Imádságos szívvel viszem ezt Isten elé.
Ha bárkinek van bármilyen bizonysága,akkor esetleg leìrhatja kommentbe.
Így látnám hogy van e igazán értelme.
<3
Judit

2017. május 21., vasárnap

Nézz szembe a gyengepontjaiddal

Kérlek ne haragudjatok azért, hogy ilyen ritkán írok. Én örülnék a legjobban, hogy ha ideülhetnék minden nap a gép elé és írhatnék nektek. :) 8 óra munkahely után indul itthon a második műszak, ami nagyon döcögősen megy. Pedig Laci még itthon van, mert még mindig nincs munkahelye, és mama is velünk van és segít sok mindenben. Mire haza érek, alig van házimunka így csak főznöm kell és próbálok ráhangolódni a gyerekekre.
Nagyon nehéz rövid idő alatt rátalálni az ő kis "kezdő hangjukra" és nem csak a szükséges kommunikációt lerendezni. (Hogy vagy? Milyen napod volt?stb.) De most nem ezekről az itthoni dolgokról és küzdelmekről szeretnék írni nektek.

Az előző alkalommal írtam arról, hogy úgy érzem szét hullott az életünk és bár Istennel elkezdtük kirakni a kb. 10 000 db-os kirakót, de nagyon nehezen viselem a bizonytalanságot.
Amióta dolgozom, (már nem titok: A Keresztyén Média UCB Hungary Alapítványnál kaptam szolgálatot)tehát amióta dolgozom, rengeteg lelki gyenge pontomra fény derül, amik egyfajta biztonsági zónát jelentettek abban, hogy kimásszak a depresszióból és más pszihés nyavajákból.

Ilyen például a szigorú napirend, amit a családomra is rászabtam a saját igényeim szerint. Ők ezt teljesen elfogadták és nem volt teher, hiszen ebben nőttek fel és ez volt a természetes, de most hogy borult az egész napom, most borult mindenkinek az idő és feladat beosztása.
Most jutott csak eszembe az, hogy reggel, amikor áhitatot tartok, akkor tegyem le Isten kezébe az elvégezendő feladatokat, a családtagjaim aznapi idő beosztását, a saját idő és feladatbeosztásomat és tanuljak meg "rugalmas" lenni és hagyni, hogy Isten néha átírja a napi forgatókönyvet.

A másik gyenge pontom a kommunikáció. Bárkivel bármilyen témáról szívesen csevegek NETEN írott formában, de hebegek habogok, ha arról van szó hogy szóban kell valamit megbeszélni.A család még hagyján, de most a munkatársaimmal kell értelmesen és céltudatosan kommunikálnom, úgy hogy ne sértsek meg senkit és el is tudjam mondani amit akartam. Illetve meg kell hogy jegyezzem hogy van idő rendesen elmondani amit akarok és nem kell tőmondatokban beszélnem. Nem vág közbe senki és nem történik semmi világvégi hangulatot okozó baleset sem. :)

Tehát a napokban eljutottam arra hogy úgy ahogy a pánikot leküzdöm, és az adott félelmet ami kiváltja,  és azzal tudatosan szembe megyek, ugyan úgy szembe kell néznem a gyengeségeimmel.

Ma például egy egész délutánt végig duzzogtam, mert a férjem nem evett az ebédből amit szombaton fáradtan főztem. Olyan egyszerű indoka volt, hogy most a gyülekezetben levő közös sütimaradék pusztításon Ő jollakott. De ezért a gyerekek sem akartak az asztalhoz ülni és végül egyedül ettem a mamával. Nagyon mérges voltam rá egész délután. Azután este megbeszéltük, hogy ő szerintem illetlen én pedig elég hisztis kezdek mostanában lenni. Amikor azt kimondta, hogy hisztis vagyok mostanában a tükörbe néztem és ez jutott eszembe: "Na pont hisztis feleség nem akartam lenni, most ez van. Akkor van miből változni"

Miért nehéz ez? Azért mert régebben egy apró kritikától teljesen kikészültem,sírtam és azt éreztem, hogy egy nagyon pocsék ember vagyok és igazából nem is kellene élnem...

Most egymás után szembekerültem a hibáimmal, és hála tölti el a szívemet mert eddig nem az előzőek jutottak eszembe, hanem az hogy "Igen Uram, formálj. Fáj, de olyan akarok lenni amilyennek te akarsz látni. "
Hálás vagyok Istennek azért, hogy nem mondott le rólam és még dolgozik rajtam. :)

Kedves testvérem! Merj szembenézni a hibáiddal és engedd hogy Isten formáljon téged! Megéri ezen a plasztikai műtéten átesni! :)

Isten áldjon gazdagon titeket!

Judit