Sziasztok!
(Kép a pinterestről származik.)
De akik az Úrban bíznak, erejük megújul.Szárnyra kelnek mint a sasok, futnak s nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el. Ézsaiás 43:31
Erről készült videót megtekinthetitek itt:
Isten gazdag áldásait kívánom a 2023-as évre minden kedves Olvasómnak! ❤️
Judit
Isten, az Alkotó, megalkotta az eget, a földet, a növényeket, az állatokat... elképesztő színvilággal, hihetetlen részletességgel. Már önmagában, ha itt megállt volna is, fantasztikusan csodás művészeti alkotás lett volna mindaz, amit teremtett. De a Teremtőnk itt nem állt meg! Fokozta a művészi profizmust, és létrehozta az embert. Saját képmására, férfivá és nővé. És valóban, ahogy mondani szokták, a teremtés koronája lett az emberi lény. Hihetetlenül sokszínű, rendkívül erős, nagyon intelligens, valamint képes arra, amire csak kevés teremtmény, az ALKOTÁSRA.
"Jajj én nem csinálok ilyet, én nem vagyok olyan kreatív fajta.." -mondták már nekem idősek és fiatalok egyaránt. De amikor kezükbe adtam valami egyszerűt, a kezéből mégis valami gyönyörű került ki.
Mindenkibe bele kódolta Isten a kreativitást. Miért gondolom? Nem kell teológiai végzettség ehhez.
Isten az Alkotó, aki megalkotta a csodálatos élővilágot elképesztő művészi érzékkel. Valamint megalkotta az embert (most figyelj!) "Saját képmására.." !!!
Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket.
1Mózes 1:27
De hiszen, én nem tudok festeni!? Sem rajzolni...-mondják sokan. De a kreativitás nem csak ennyi. Isten sem állt meg ott hogy növényeket teremtsen, mondván "Áhh nem értek én az állatokhoz..." Tette, amit tennie kellett, ahhoz hogy az élővilág jól működjön, és megteremtette a színesebbnél színesebb állatvilágot.
A kreativitás ezer arcából mutatnék néhányat.
Tudsz festeni,rajzolni? Kreatív vagy!
Tudsz főzni? Az ízek harmóniája,az ételek tálalása,egymáshoz való igazítása.Mi ez ha nem kreativitás?
Rendkívül precízen takarítasz? Tudni mihez milyen tisztítószert lehet használni,melyik rongyot hova és milyen hőfokú vizet milyen anyagra? És a kaotikus lakást csodás otthonná teszed. Milyen tudást igényel ez ha nem Kreativitást?
Szeretsz sütiket,tortákat sütni? Elképesztő figyelmet, türelmet igényel, receptek ismeretét, ízek megfelelő harmóniájának eltalálását. Kreatív vagy!
Különös gonddal mosol és teregetsz. Nem mindegy milyen ruhanemű,milyen szín,melyik ruhához milyen mosószer,milyen öblítő,hány fokos vízben kell mosni, szárítani és teregetni egyenesen hatalmas figyelmet igényel..ehhez kreativitás kell hogy így összerakd.
Lehet az asztal terítésében vagy ügyes, ahhoz is kreativitás kell.
Vagy a családod időbeosztásának létrehozásában vagy jó? Kreativitást igényel a logisztika,a különböző személyiségek programjának az elhelyezése stb.
De hogy a férfiakról is szó essék: micsoda kreativitás kell a műszaki dolgok összerakásához,javításához. Milyen vezeték hova való,milyen csavar,hova, milyen vastag melyik csavarhúzó stb.
A kerítés festéshez, fal festéshez is nagy adag kreativitás kell. Milyen festék, milyen felületre, melyik ecsettel, milyen csiszolást vagy előkészítést igényel.
Az autó mosása sem egy hétköznapi dolog. Tudni kell milyen vegyszerrel szabad,milyen hőfokú vízzel,milyen kefével,szivaccsal vagy ronggyal stb.
Vagy egy táblázat létrehozása...logikailag felépíteni, fügvényeket bele tenni, kiszínezni,statisztikákat létrehozni egyszerű adatokból...
Kreativ tevékenység tehát amikor létrehozol,alkotsz valamit, vagy az alkotásod révén megújul valami.
Ezeket figyelembe véve szerinted te KREATÍV vagy?
Írd meg kommentben,te miben vagy kreatív!
Így alkotjuk a különböző "alkotásainkkal" Isten csodálatosan gazdag Galériáját. Kérdés, felismerjük-e hogy egy-egy csodálatos mű vagyunk a legnagyobb Alkotó galériájába?
Isten áldását kívánom rád!
Judit
Én hiszem, hogy Isten adta az embernek a kreativitást, azért hogy a lelkének és az elméjének legyen lehetősége a gyógyulásra, megújulásra, megpihenésre, amíg alkot. Isten által kapott kreativitás felismerése majd használata alatt gyógyultam meg a depresszióból, lettem tünetmentes a pánikbetegségben, gyógyultak régen elhanyagolt gyermekkori zaklatásból származó sebeim és kaptam és kapok ma is új lendületet.
Egy ideje kitűztem célul hogy amíg itthon vagyok Leventével, addig megpróbálok a kreativitásból megélhetést kovácsolni. Nem éreztem azt az áldás özönt, amire számítottam. Viszont azt éreztem, hogy csinálnom kell akkor is ha nem éri meg, ugyanis éreztem hogy egy útkeresés indult el bennem. Olyannyira hogy Istenhez fordultam és elkezdtem faggatni a jó Atyát arról mi az a szolgálat amit rám bízott?
Nem rég Isten megmutatta az irányt. " Szolgálj azzal, amid van. A többit én hozzáteszem."
Így indult el az Értékes vagy!-Kreatív műhely csoport először facebookon,amihez bárki csatlakozhat.
Ha csatlakozni szeretnél klikk ide. :)
Ez a csoport azért jött létre, hogy az Istentől kapott kreativitás gyógyító, felemelő erejéről tegyek tanubizonyságot és bátorítsak mindazzal, amit Istentől kaptam.
Az Értékes vagy!-Kreatív műhely szolgálat nőknek vagy gyermekeknek szól. Egy ilyen alkalom abból áll, hogy tartok egy bátorító előadást/ bizonyságtételt beszélgetéssel, ami arról szól többek között, hogy hogyan gyógyított meg Isten a depresszióból és pánikbetegségből a kreativitás segítségével illetve a gyerekek esetében, hogy hogyan tanított meg Isten arra, hogy értékes vagyok.
Ez után a beszélgetés után egy kreatív foglalkozás történik, ahol az időszaknak megfelelő (vagy kérések alapján ) asztali díszeket alkothatunk együtt, ahol van lehetőség a további beszélgetésekre, ha a szervező úgy szeretné egy kis tea/ süti mellett.
De mi is az a KREATIVITÁS szerintem?
Hiszem, hogy Isten volt az első alkotó, tudja jól hogy milyen felemelő érzés, amikor létrehozunk valamit. Ezért örömmel nézi, amikor alkotsz. Legyen az egy festmény,egy asztali dísz vagy akár egy finom étel,egy csodás torta vagy a barátnőd körme vagy haja. A kreativitásnak ezer arca van.
Miután létrehoztam a csoportot, meg is érkezett az első lehetőség, ahol a depresszióból való gyógyulásomról tehetek bizonyságot....tehát elkezdődött...én adom Istenem amim van...és a KREATIVITÁS SZOLGÁLATBA INDUL!
Istentől kapott szeretettel:
Judit
A házasság összetartó ereje
miért vagyok biztos abban, hogy jó a házasságom?
miért vagyok biztos benne, hogy sosem fog megcsalni?
mi az, hogy nálatok 18 év alatt nem volt még veszekedés? „Kanálcsörrenés” sem? Nem hiszem el, ilyen nincs!
MI TART ÖSSZE BENNETEKET?
Erre viccesen annyit szoktam mondani, hogy a THM.
Pedig nem is vicc ez, hanem véresen komoly. Jézus kiontott vére által megváltotta az én életemet, a feleségemét is. Már mindketten azelőtt átadtuk életünket Őneki, hogy megismerkedtünk volna.
Aztán amikor elindult a párkapcsolatunk,
A Biblia a Préd 4:12-ben a házasságot „Hármas fonál”-hoz hasonlítja, ami erős, nehezen szakad el.
(egyes fordításokban fonál = kötél)
A mi házasságunkban jelen van Jézus harmadik személyként. De Ő természetesen nem eltávolít minket egymástól, hanem éppen hogy összetart. A feleségem és én is arra törekszünk, hogy beszédünket és cselekedeteinket Jézus tanításához igazítsuk.
Így tanultuk meg az Úr Jézustól, hogy a THM fog minket összetartani:
T : türelem
H : hűség
M : megbocsátás
A türelemhez szerintem nem sokat kell hozzáfűznöm.
Igazi férfiként persze kikérem magamnak, hogyha valami nincs készen, attól én azt nem felejtettem el, nem kell kéthavonta emlékeztetni rá!
A feleségem meg persze megveszi a tizedik körömlakkot is, amit én ugye férfiként ugyanolyannak látok, és nem értem, miért kell belőle 10.
Ez csak két, egyszerű, röhejes példa arra, hogy míg mások ezen képesek kanalat csörgetni, addig mi ezeket türelemmel, szeretetből elhordozzuk egymásnak. Alkalmazzuk a „Nem értem – Megkérdezem – Elmagyarázza – Elfogadom” lépéseket.
Hűség : számunkra ez nem csak odáig terjed, hogy nem csalom meg, hogy nem nézek pornót, nem végzek önkielégítést, stb. Mi azt tanultuk Jézustól, hogy a hűség ettől több. Számunkra ez egy mindenben támogató egymás mellé állást jelent! Nekem is fontos, és segítem abban Juditot, hogy fel tudja építeni a vállalkozását. Judit pedig pl. hozzásegített engem egy méregdrága, márkás gitárhoz. Kölcsönösen támogatjuk egymást abban, hogy ki-ki megvalósíthassa az álmát. Hűségesen, saját érdekeinket, vágyainkat háttérbe szorítva támogatjuk a másikat. Sokkal nagyobb öröm és kiteljesedés ez a fajta házasság, mintha csak eltűrnénk egymásnak azt, hogy mindenki kergeti a saját álmait, aztán maximum elmondjuk a másiknak, hogy hogyan is sikerült.
Megbocsátás : már az eljegyzésünkkor megfogadtuk egymásnak, történjék bármi, a válás nem szerepel megoldási lehetőségként soha! Nem, nincs olyan opció, hogy kilépek a szövetségből! Mert a házasság egy olyan szövetség, ami életünk végéig szól. Mi ezt valljuk.
Második „házirendi pont”-ként pedig megegyeztünk, hogy maradéktalanul betartjuk az Efézus 4:26-ot:
„Ha haragudtok is, ne vétkezzetek: a nap ne menjen le a ti haragotokkal.”
Nálunk is előfordul persze, hogy megbántjuk egymást. De nem dédelgetjük magunkban a sérelmünket. Levetjük a sértettek büszkeségét, miszerint nem szólok, vegye csak észre hogy megbántott.
Ez egy nagyon téves hozzáállás a házasságban!
Ha napközben nem is jön össze, este a hitvesi ágyban biztos van lehetőség, hogy átbeszéljük. A sértett jelzi a fájdalmát, a vétkes bocsánatot kér. Megbocsátást nyer, a kapcsolat erősödik. Nem fekszünk le nehezteléssel egymás mellett! A neheztelés, a harag nem a hitvesi ágyba való. Ott a szerelemnek, intimitásnak van csak helye!
Igen, mindketten pontosan tudjuk, hogy a házasságunk állapota nem a mi érdemünk.
Ez Jézus érdeme, Neki vagyunk hálásak. Az Ő Lelke formált bennünket olyanná, hogy a fentebb leírtakat meg tudjuk csinálni. Magunktól, emberileg ezt lehetetlen megtenni.
Te is, ti is engedjétek meg Jézusnak, hogy formáljon benneteket!
Jézussal a harmonikus, boldog házasság bárkinek elérhető.
Tartson össze titeket is a THM!
Sok áldást rátok!
Laci
6. nap
ADD ODA MAGAD AKKOR IS, HA NINCS KEDVED HOZZÁ, VAGY HA FÁRADTNAK ÉRZED MAGAD!
"A feleség nem ura a maga testének, hanem a férje, s ugyanúgy a férj sem ura a maga testének, hanem a felesége. Ne fosszátok meg egymást magatoktól, legfeljebb közös megegyezéssel egy időre." (1Kor 7:4-5)
Tanuld meg ezt az Igét, és akár mondogasd magadban, amikor épp nincs kedved hozzá, és mondd azt Istennek is: "A te Igédnek engedelmeskedem, Uram, de látod hogy fáradt vagyok, frissíts fel, kérlek!
Nálunk ennek átformáló ereje volt a házasságunkban. És ma már azt is tudjuk, ha ennek az Igének engedelmeskedünk, mikor fáradtak vagyunk, akkor lesznek a legjobb szeretkezések. Isten valóban képes téged felüdíteni!
Sokszor gondolok arra, hogy inkább én fáradtan, mint hogy mást keressen! Bár ez abszolút nem feltételezhető az én csodálatos férjemről, de elég inspiráló gondolat tud lenni. Természetesen nem szabad átesni a másik oldalra sem és nem szabad félelemből cselekedni,mert a félelem nem Istentől van.
A lényeg leginkább az,hogy az érzelmeink csapongnak a körülményeink alakulásától függően. És néha túl kell lépni az érzelmeinken és érzéseinket és néha észből kell elkezdeni...és az érzelmek majd követik a tetteket. ;)
Isten gazdag áldását kívánom házasságodra! ❤️
Judit
Természetesen ne hagyd ott vérző sebében a kedvesedet, mondván: majd kiheveri. Helyette inkább kérdezd meg, imádkozhattok-e a dologért. Az őszinteség sokkal fontosabb, minthogy álarcban éljetek egymás mellett, mígnem egy óvatlan pillanatban Isten veszi le az álarcotokat, és kiderül minden. Ahogyan mondani szokták: "kiborul a bili". Sokkal jobban fáj egy eltussolt fájdalommal szembesülni, no meg a hallgatással. A hallgatástól nem múlnak el a sérelmeid, vagy ami nem tetszik neked. Inkább csak gyűlik és gyűlik, aztán végül egy apróság miatt teljesen kiborultok, ordibálva veszekedtek... és felszakadnak azok a sebek. Légy őszinte!
Asszonyok! Az őszinteség nem az odamondogatást jelenti, hanem hogy alázattal szólsz a férjednek, beszélni szeretnél vele valamiről, ami neked fáj, és mondja meg ő, mikor tud rád időt szakítani. Amíg eljön a beszélgetés ideje, addig tudsz imádságban készülni rá, tudsz bölcsességet, szavakat kérni Istentől. És Ő meg fogja adni! Tudom. 
4. nap
LEGYÉL A BARÁTJA!
Asszonyok! Túl sokat lóg a férjetek barátokkal, neked meg maradnak a barátnők és feleségek, akik szintén magányosak? Unod? Inkább a régi udvarlóddal lennél, azzal, aki végül a kezedet is megkérte? Legyél a barátja! Próbálj meg érdeklődni napi szinten a munkájáról, a véleményéről dolgokról (de ne arról, hogy mit főzzél, vagy milyen pelust vegyél), milyen volt számára az igehirdetés...? Akár erről vagy arról a hírről (de ne pletyizz!). Próbálj utánanézni sporteseményeknek, amik érdeklik őt, és biztosíts neki addigra pattogatott kukoricát, kólát (ha fogyóztatod, akkor finom gyümisalit :) ). Ülj le vele, és bírj ki egy Forma1-et, vagy egy focimeccset, hiszen csak annyi idő, mint egy fodrász vagy kozmetikus, azt is kibírod. :) Légy az ő barátja.
Férjek! Beszélgessetek sokat a feleségeitekkel! Ne aggódj, egy-két kérdés után ömleni fog belőle a szó és a vélemény, csak kérlek hallgasd végig! Ha egy sport adást végighallgatsz, akkor őt is végig tudod. Ha megy a gyerekekért, adj neki pénzt, és mondd el, hogy te mit vennél neki rajta. Mondd meg neki, hogy mennyire tiszteled azért, ahogyan gondozza a gyerekeiteket. Légy a feleséged barátja!
Isten áldja a házasságod!
Judit
2. nap
"NE MENJEN LE A NAP A TI HARAGOTOKON!" (Efézusi levél 4:26)
Vagyis ne mondd azt: „Alszom egyet, és majd utána elmondom neki, hogy mennyire fájt, amit mondott/tett.”
És ha éjjel eljön az Úr, vagy neked meg kell állnod Előtte, vagy őneki? Nem tudtátok rendezni a haragot, és így már számot kell adnotok a halasztgatásról. Higgadj le a veszekedés, félreértés, megbántottság miatt (kérd bátran Istent, hogy segítsen lehiggadni, indulat nélkül beszélni, és hogy adjon szavakat a szádba), és ha ez már sikerült, azonnal teremts lehetőséget, és beszéld meg házastársaddal a dolgot! Nem tudhatjuk ugyanis, hogy mikor történik a másikkal vagy velünk valami, vagy mikor jön el az Úr.
Hidd el, tudom, mennyire nehéz időnként ezt megtenni, de azt is tudom, hogy Isten mindig megáldja!
Ne halaszd el...
Áldás!
Judit
1. nap
Már a házasság legelején feltétlenül le kell szögezni: Szótáraitokból töröljétek azt a szót: VÁLÁS!!!
Egyszerűen nincs, nem lehet ilyen opció! A "jóban-rosszban" nem csak egy jó szlogen ott az oltár előtt. Mi megfogadtuk egymásnak, hogy bármi ér az életben bennünket, akkor sem kerülhet szóba, sőt, még gondolatba sem az a szó, hogy "válás". Márpedig elhihetitek, 17 év alatt sok nehézség ért már minket, ami tönkretehette volna a házasság nevű végtelen "társasjátékunkat", ahol a cél az örökkévalóság.
Ha már régóta éltek házasságban, de még ti ezt nem tettétek meg, sosincs késő ehhez! Természetesen ezt Isten színe előtt imádkozva, együtt megtenni a legjobb.
Például valahogy így: "Istenem, hálát adok Neked a házasságunkért. Köszönöm Neked a feleségemet/férjemet! Elfogadom őt olyannak, amilyennek nekem teremtetted. Istenem, megfogadjuk előtted a te Igéd alapján, hogy amit te egybekötöttél, azt ember szét ne válassza, ezért mi soha nem akarunk elválni. Bocsásd meg, ha erre valaha is gondoltunk. Kérlek, Istenem, ha erre gondolnánk, emlékeztess minket arra, hogy ez nem szerinted való, és add, hogy Veled együtt keressük a megoldást, ha probléma merül fel közöttünk. Ámen!
Egy különös téma foglalkoztat egy ideje
már. Most, hogy itthon vagyok jó pár hónapja a családommal, nagyon sokat
gondolok a munkahelyemre, ahol szerettem dolgozni. Ami a feladatom volt, azt
bár sokszor nem kedveltem, de az embereket igen megszerettem, és nagyon a
szívemen vannak a mai napig. És el kell árulnom, hogy még hiányzik is. Pedig
számos nap volt már az állapotosságom végén, amikor alig vártam, hogy végre
letegyem a lantot.
Sokszor találkozom olyan családos emberekkel, akik végtelenül fáradtak és kimerültek, de nyomják a munkát egy vagy akár két műszakban, és közben próbálják ellátni a családjukat is. -"Kell a pénz!" -"Azért csinálom, hogy nekik jó legyen!" -"Nem akarom, hogy olyan életük legyen, mint nekem volt!" ... és további sablonos megjegyzések röpködnek a levegőben.
Nagyon rosszul éreztem magam, amikor erre a felismerésre eljutottam. Ezek után
épp változott a munkaköröm, aminek abszolút nem örültem. Az embereket magam
körül nagyon szerettem, de a munkámban már nem leltem annyi örömöt, mint a
szerkesztésben, mert több lett a felelősség és a megoldandó probléma. Így
összeadódott az, hogy már nem móka és kacagás a munkahely, nem a hobbim, hanem
igazi „munkahely illatú” kötelesség. Mindezek mellett még ott égetett a
felismerés a lelkemben, hogy a családommal is kell lennem, és őket Isten számon
fogja egyszer kérni rajtam.
Kimerültem. Testileg, lelkileg, és fizikálisan is.
Megnyertem egy magas vérnyomás problémát, és sajnos a pánik rosszulléteim is
sokasodtak. Úgy éreztem, két tűz között vagyok: család, vagy munka. Amikor már
annyira elgyengültem a kimerültségben, hogy felkelni sem tudtam (se a
családomról, se a munkámról nem ment igazán a gondoskodás), akkor végre
odafordultam az egyetlen megoldáshoz: az élő Istenhez.
Az én Atyám ekkor békességet adott, meg új célokat, és
egy nagyon fontos dolgot vésett a szívembe:
az Úr először a családunkat kéri majd számon rajtunk. Ha felmegyünk a
Mennyországba, és meg fogja kérdezni tőlünk: „Mindent megtettél értük, és az ő
üdvösségükért, amit megtehettél?”, vajon mit mondhatnék?
Csak őutánuk jöhetnek más emberek, barátok, munkatársak stb.
Tehát megértettem, hogy Isten nem akarja azt, hogy a
családomat feláldozzam a munkahely oltárán. Egy okosabb időbeosztásra
késztetett, és határozottságra is, mikor arra volt szükségem. Szerettem a
munkahelyem, de már nem az volt az első. Első a család lett, és hogy én
megtegyem értük, amit Isten rám bízott. Az anyagiakról Ő fog gondoskodni. Ha
van munkahely, azon keresztül, de ha nincs, akkor máshogyan. De gondoskodik!
Ez persze nem vonhat maga után egy felelőtlenséget, hogy valaki csak azért nem
dolgozik semmit, mert majd az Isten megáld. Ahogyan az Ige is írja:
"Tedd meg mindazt, ami a kezed ügyébe esik, és
amihez erőd van, mert nem lesz cselekvés, gondolkozás, ismeret és bölcsesség a
holtak hazájában, ahová menned kell!" (Prédikátor könyve 9:10)
Meg kell tennünk, amit megtehetünk, hogy anyagi
javaink legyenek, valamint a gyermekeinknek legyen mit enniük, de ez nem mehet
az ő üdvösségük rovására, vagy az ő testi, lelki, szellemi fejlődésük kárára.
Ezzel senkit nem bátorítok arra, hogy hagyja ott a
munkahelyét, inkább arra, hogy egy helyes fontossági sorrendet kell
felállítanunk, amihez aztán tartja magát az ember a robotolós napokon is. Ne
szaladjon el mellettünk az ÉLET, amíg nyomjuk a mókuskereket!
Ha kimerültél, menj el sportolni, menj a gyerekekkel
játszótérre, és csak nézd, milyen ügyesek, mennyit fejlődtek, ülj le velük
játszani, ahol megismerheted az ő kis személyiségüket... Nem muszáj mindig
háromfogásos ebédet, vagy főtt kajcsit csinálni vacsorára. Egy zsíros kenyér
egy kártyaparti mellett talán sokkal jobban fog esni. ;)
Áldást Nektek!
Judit
Először is szeretném leszögezni, hogy az alábbi írás nem olyan esetek ellen készült, amikor valaki kap Istentől egy elhívást, és emiatt egy másik gyülekezetbe, városba megy. Írhatnám azt is: "Akinek nem inge, ne vegye magára." Mindazonáltal: "Ami rossz, azt kivessétek, ami jó, azt megtartsátok." (1Thessz 5:21) :)
Az utóbbi időben egyre többet
találkozom olyan emberekkel, akik oda mennek szívesen, ahol a Szent Szellem
megnyilvánulásai, és ajándékainak megnyilvánulásai rendszeresek és látványosak,
akár minden alkalmon. Sokakban, sajnos jórészt fiatalokban, kialakult az
"oda megyünk, ahol a Szent szellem van" gondolkodásmód.
Ezzel kapcsolatosan írom le
nektek az én bizonyságomat, hogy engem mire vezetett Isten ez ügyben. Ismétlem:
engem! Lehet, hogy más valakit másra vezet, de érdemes elgondolkodni ezen, mint
Isten dolgain úgy általában.
Nekem is volt ilyen időszakom.
Nagyon bosszankodtam amiatt, hogy a gyülekezet, ahova jártam, egyszerűen
üresnek tűnt, meg laposnak. Az idősek a fiatalokat okolták, hogy a túl hangos
zenéjük "elijeszti" a Szentlelket, a fiatalok pedig az időseket
vádolták, hogy a hagyományaik és a tradícióik megölik a fejlődést, ami nem tetszik
Istennek, és ezért nem áldottak az alkalmak. Ugyanitt hallottam tanítást arról,
hogy ha nem nyilvánul meg rajtad Isten Szentlelke (nyelveken szólással, földön
fekvéssel, térdelve sírással stb.), akkor az azt jelenti, hogy bűneid
elválasztanak Istentől, és nincs elég hited.
Nem tudtam igazából, hogy minek
vagy kinek higgyek. Annyit persze éreztem, hogy lapos az istentisztelet, és én
egymás után nem kapok semmit az alkalmakon, semmilyen üzenetet az Úrtól.
Kerestem hát a megoldást, és elmentem olyan gyülekezetbe, amely híres volt az
ilyen megnyilvánulásokról.
Csak álltam ott a dicsőítés alatt, és álltam..., és vártam..., mikor történik
már valami. És nem történt semmi. Az igehirdetés nem érintett meg. Azután
beszélgettem egy lelkigondozóval, aki azt mondta, bizonyára meg vagyok kötözve
a múltam miatt, és szabadító szolgálatra kell mennem. Hát elmentem... Érdekes
volt, hogy 2 óra imádság után sem történt semmi. Azt mondta a szolgáló, hogy
nem tud mit csinálni velem, ha egyszer nincs elég hitem.
Így aztán már igazán pocsékul
éreztem magam! Megkötözött, hitetlen, „szentlelketlen” vagyok?
Majd egy alkalmon, egy "nagy
szolgálóhoz" odamentem sírva, hogy szabadítson meg, neki csak egy szavába
kerül bizonyára. Ő ezt mondta nekem határozottan:
"Hagyd abba! Ne menj
emberekhez, egy ember sem segíthet neked!" Na, itt összetörtem. Szuper,
hát senki sem segíthet? Ennyire rossz vagyok? De akkor folytatta: "Egyedül
Istenhez fordulj! Üresítsd meg magad, és csak Vele beszélj! Ő a Mennyei Apukád,
aki nagyon szeret téged, és nagy örömét leli benned."
Elgondolkodtam, és valóban
elkezdtem keresni Istent. A környezetem persze megijedt, hiszen nem mentem
gyülekezetbe, pedig én minden reggel szívből kerestem az Urat. És Ő jött is, és
átformált. Lecsendesítette a bennem lévő nagy csatazajt, és azt mondta:
"Ezeket a csatákat nem neked kell vívnod, én már megnyertem neked."
Akkor megértettem végre, hogy
Isten jelenléte, a Szent Szellem, jó esetben ott van, ahol mi vagyunk. Ugyanis
Ő betölt minket tetőtől talpig, megtölti a szívünket, lelkünket, elménket. Ő
ott van velünk a konyhában, a fürdőszobában, bárhol, ahol mi Hozzá szólunk.
Sokszor imádkoztam a konyhában térdelve és sírva: pedig csak elkezdtem
mosogatás közben imádkozni, erre közel jött az Isten hozzám.
Tehát ha Isten jelenléte ott van,
ahol mi, akkor bizony keményebbet is kell mondanom. Ha nem érzed Isten
jelenlétét a gyülekezetben, ha az üzenetek nem szólnak hozzád, ha úgy érzed,
"Lelketlenek" lettek az alkalmak, akkor kezdd el megvizsgálni
először önmagadat.
Lehet keresni a hibát a
pásztorban, a vezetőkben, az idősekben vagy a fiatalokban, a padokban, az
orgonában vagy a dobokban és a hangfalakban.... De a hiba nem ott van, hidd el!
Isten alkotta meg a gyülekezetet.
Isten akarata volt, hogy létezzen. Miért? Azért, hogy más emberek felé szolgáljon,
és vigye az evangéliumot. Nem azért alkotta, hogy a keresztény emberek saját
sebeiket nyaldossák, miközben egymást újra és újra megmarják. Isten misszióra
hívott el minden gyülekezetet!
Mivel Isten akarta a te gyülekezetedet, és az enyémet is, ezért adott bele
embereket. Csodálatos embereket, akiket csodálatos ajándékokkal áldott meg.
Igen, jól látod, van hibájuk, sőt, lehet, hogy bűneik vannak, de neked nem az a
dolgod, hogy ezzel foglalkozz (kivéve, ha Isten kéri ezt tőled, és erről meg
vagy bizonyosodva).
Isten ezeket a csodálatos
embereket egybegyűjtötte a különböző adottságaikkal és ajándékaikkal azért,
hogy missziózzonak, Istennek gyűjtsék a gyermekeket, és emberi életek
változhassanak meg. Igen, erre van a te gyülekezeted is elrendelve. Szerinted
nincs ott a Szent Szellem? Akkor vidd Őt oda te magad! Addig imádkozz és kérd
Istent, hogy töltsön meg téged szeretetével, amíg meg nem érzed azt, amikor
belépsz a gyülekezetbe, és ránézel a testvéreidre: "Igen, hazajöttem. Ez
az a hely, ahol Isten látni akar. Gyere, testvérem, szolgáljunk együtt!"
Ahogyan Pintér Béla egyik dalában
is van:
Az
élet olyan, mint egy nagy csatatér,
A
harcban dől el az, hogy ki mennyit ér.
Itt
nem sokat számít a hírnév, a lájk,
Csak
a térdünkön állva megvívott csaták.
Néhány
harcos félreértette,
A
társa ellen használta fegyverét.
Voltak
nagy harcok, és kemény csaták,
Nem
egymás kezét fogtuk, hanem egymás nyakát!
Azt is megtapasztaltam, hogy ha nem tetszik a környezeted, nem tetszik a gyülekezeted, a munkahelyed, a családod..., akkor szeress jobban, és vidd oda Isten jelenlétét. Így történhet meg az, hogy a gyülekezetbe beviszik a testvérek a kicsi lángocskákat a szívükben, és ott egy hatalmas tűzzé forrnak össze, amely világít és meleget ad az oda érkező emberek számára.
Isten
áldja meg ezeket a gondolatokat a szívedben, lelkedben, és elmédben.
Itt
hagyom a végére Pintér Béla dalát, hallgassátok szeretettel:
Judit
Mint ahogyan azt már leírtam egy előző bejegyzésemben, Levente "megérkezése" a pocakomba nem volt éppen szokványos. Itt elolvashatod, ha még nem láttad: https://
A legvégéhez közeledve már jó pár este eltelt úgy, hogy azt éreztem, nem sokáig bírom már.
Vércukorértékeim ahelyett, hogy romlottak volna, folyamatosan javultak, és az inzulinigényem is egyre csökkent. Ez NAGYON ritka, ezt is Isten csodájának éltem meg.
Majd jött egy este, mikor is a jóslófájások elkezdtek erősödni, de még rendszertelenek voltak. 4-5 óráig is eltartottak. Elmentem tusolni, mondván, ha még utána is lesznek, akkor indulunk. Lassan, de elmúltak. Ez egy egész éjszakát átölelt, ezért borzalmasan kifárasztott. Azt gondoltam, ez már a vajúdás kezdete.
Másnap még vinni kellett a lányokat suliba, és a feladataimat is el kellett látnom.
Akkor este megint kezdődtek a fájások. Az volt a kérésem Isten felé, hogy ha lehet, akkor éjszaka szüljek, hogy a cukrommal és az evéssel ne kelljen foglalkoznom, és hogy ne hiányozzak a gyerekek hétköznapjaiból olyan sokat. Ez igencsak megvalósulni látszott, hiszen egyre erősebb fájásaim lettek, és már nem is jóslóak. Bementünk hát a kórházba. Örültünk, hogy minden a terv szerint halad.
Az ügyeletes doktornő megvizsgált, majd közölte: ezek még nem igazi fájások, és a baba is nagyon fent van, esze ágában sincs még megszületni. Teljesen összetörtem, hiszen én érzem, amit érzek! Rátettek fájásmérőre, ami persze semmit nem jelzett. A szülésznő is kissé hitetlenkedve kérdezte: "Ez az ötödik babája, hát nem tudja már, mi a jósló, és mi az igazi fájás?"
Dehogynem! Tudtam, hogy ezek magyon is igaziak. Azt mondták, feküdjek le és pihenjek, majd másnap megbeszéljük az orvosommal, hogy mi is legyen. Haza kellett küldenem a férjemet is, aki szintén kérdően nézett rám. Annyira bénán éreztem magam, miközben csak fájt, és fájt, és fájt...
Lefeküdtem, hajnali ötkor el is aludtam. Nem kell mondanom, hogy mennyire kifáradtam. A fájásaim csendesedtek, sőt másnap délre már el is múltak. Nem értettem... "Istenem, most ezt miért? Már kétszer megindult, és mégsem? Hát tényleg nem tudom, mikor kell szülnöm? Vagy csak bemagyarázom magamnak? Egyszerűen nem értettem, miért kell bent lennem a kórházban. Én nem ezt kértem, Istenem..."
A következő éjszaka csináltak egy terheléses vizsgálatot, oxitocint kaptam, ismét jó erős fájásokat üdvözölhettem. A szomszéd szobákban két nő szült éppen: egyikőjük hangosabban, a másik csendesen. Végighallgattam. Én csak szerettem volna, de a fájásokon kívül nem történt semmi. Ekkor úgy döntöttem, dicsőítést hallgatok, és imádkoztam is az éppen szülő nőkért, hogy Isten enyhítse a fájdalmukat, gyorsítsa fel a folyamatokat. Ők megszültek, én nem. Viszont ismét vajúdtam egy fél éjszakát. A szívhang megint leesett, pont úgy, mint az egyik ctg-n. Ráadásként a vércukrom is lezuhant. Fura volt nekem ez a "véletlen" egybeesés. Bár mindegyik vajúdásnál leesett egy pillanatra a pici szívhangja, és lezuhant az én cukrom is, de jött az orvos, és azt mondta: pihenjek egy napot, mert nem történik semmi a fájásokon kívül, ám másnap, a 38. hét betöltekor megindítja, ha addig nem indulna.
Sírva mentem vissza a szobámba, vagyis mentem volna, mert át kellett költöznöm. Egy olyan ágyat kaptam, amire egy fellépőn keresztül lehetett csak felmenni, mert elromlott az elektronikája, nem lehetett lejjebb engedni. Nagyon el voltam keseredve a kapott szoba miatt is, hiszen mindenhol folyt a tusoló, csak ott nem, ahol kellett volna, az óra sem volt jó, az ágyam szintén gáz volt...
DE! A kilátás a város templomtornyára nézett, láthattam még a napfelkeltét is.
Ezután lettek szobatársaim is. Igaz, magamban elégedetlen voltam egy pár dologgal kapcsolatosan, mégsem álltam be abba a szitkozódásba, amit tőlük hallottam. Pedig ők már megszültek, babázhattak volna, ám cseppnyi öröm sem volt az arcukon, csak az elégedetlenség. Elhatároztam, én ebbe nem fogok beállni!
Végre eljött a nagy nap: megérkezett a párom is, én pedig mehettem be a szülőszobára, indítják. A fájásmérés alatt hallottam, hogy rólam és a cukromról beszélnek. Kimentem, és szóltam, hogy nekem a diétás orvos mindent leírt, hogyan kell elosztanom az inzulint és a cukrot, amíg szülök. A papírt még csak meg sem nézték, azt mondták, bízzak csak a főorvosnőben, ő tudja. Oké, szépen engedelmesen visszamentem.
Majd kezdődött a buli. Burokrepesztés. Nagyon nehezen ment, az orvos elégedetlenkedett: "Ez nem jó, nagyon fent van, nem jó így, na, de csak sikerült." Pici folyás volt csak, ezért az orvos azt kérte, feküdjek le, amíg a baba be nem áll. Az oxitocint rámkötötték, az adagot egyre emelték, a fájások alakultak. Elérkezett az evés ideje, szóltam is. Bekötötték a cukros infúziót. Majd jeleztem, hogy sétálni szeretnék. Azt mondták, nem lehet, mert a baba feje nem jól áll még. Jó, hát akkor várunk. Már szerettem volna, hogy a párom masszírozhassa a hátamat, meg hogy labdán, és sétálva vajúdhassak. Közben a cukor lefolyt, és nem kötöttek másikat. Néztem ám nagyot, gondoltam, ez így nem lesz jó! Szóltam Lacimnak, mérjen rá a cukromra, mert nagyon rosszul érzem magam. Lement 2,3-ra. Gyorsan cukros teát hoztak, meg szőlőcukrot, és keresték a diétás orvost is. Ám hiába a visszakötött infúzió, meg a cukros tea, igaz az értékem visszaállt 7,4-re, de én a kezemet sem tudtam felemelni!!! Valami nem jó! Mondtam is a férjemnek: "Túl gyenge vagyok, ez így hogy fog menni? Mi a baj vajon?"
Előkerítették végre az orvosomat. Ránézve a ctg-re, annyit mondott a szülésznőnek: "Ez így nem lesz jó!" Oxigént kaptam. Én nem akartam, hányingerem is volt tőle, majd hánytam, de ők csak erősködtek. "Miért kell oxigén? Sosem kellett nekem. Meg bírom én szülni, csak jöjjön vissza az erőm." -mondtam Lacinak, akinek az arca egyre aggódóbb lett. Kis idő múlva már beszélni is alig bírtam! Az orvos újra bejött, megvizsgált: "Judit, nem hősködünk tovább! A baba feje nem állt be, a kicsi nem jön lejjebb. Szekció kell. Rendben?"
Szekció? Császár? Hááát, ha Isten így akarja, biztosan tudja, mit csinál. Papírokat kellett aláírnom, közben a fájások már az egekig emelkedtek, az oldalam fájt, a hasam ferde volt, alig bírtam írni...
Altatóorvosok, nővérek jöttek-mentek, átraktak egy másik ágyra, műtő, szuri, lefekvés, paraván, lökdösik a hasamat... Biztosan fertőtlenítővel kenik. - gondoltam. Közben már ordított is az arcomba az én kis nyálkás békám. Nem fertőtlenítés volt, hanem addigra már meg is csinálták. A babát elvitték, apának odaadták a mellkasára. Lacimnak ez hatalmas élmény volt!
Miután összestoppoltak, odahozták az arcomhoz Leventét. Összebújtunk. Ő is jól van, én is jól vagyok. ÉLÜNK!
Visszavittek a szobába, ahol a párom mérte a cukromat, és figyelt rám. Az apák csak egy órát lehetnek benn, ez az ún. "aranyóra". De Laci maradhatott. Még ehetett is, mert már ő is rosszul volt a sok izgalomtól. A lábaim zsibbadtak voltak. Csak néztem őket, és le voltam döbbenve, hogy nem bírom mozdítani.
Rendkívül nagy fájdalmak következtek ezután. Megállapítottam, hogy ezerszer jobb a sima szülés, mint a császáros. A sima szülés csak a szülés alatt fáj, a császározás után pedig napokig, hetekig, hónapokig.
A szobánkban a többiek még mindig elégedetlenkedtek, de az én szívemet a hála töltötte el. Hálás voltam Istennek, hogy élhetünk. Mint kiderült később, Levente szívműködése egyre inkább beszűkült. Ahogyan erősödtek a fájásaim, egyre több oxigénre volt szüksége, ezért kellett nekem a maszk. Ráadásul vállal előre helyezkedett el, és V alakban feküdt a hasamban. Akármilyen hős lettem volna, nem bírtam volna megszülni anélkül, hogy ne tört volna neki a nyaka, vagy a válla. Azt mondta az orvos, hogy igazából egymás ellen dolgoztunk, és ezt már az én szervezetem sem bírta.
Szépen visszaállt Levinek is, nekem is a cukrom. A tejcsi is beindult. Leventém értékei egész jól alakultak, de azért szükséges volt még neki két napig kapnia a cukrot. Nekem viszont nagyon nehéz volt mindenféle mozgás. El sem tudtam képzelni, hogy otthon majd hogyan fogom ellátni! De apuci és Mama is rengeteget segítettek nekem. A hat hét pihi nekem bizony hat hét volt! Négy hétig le sem mentem az emeletről, mindent felhoztak hozzám.
Ma már tudom, azért nem engedte Isten a három vajúdást végig, mert abból baj lett volna, ezért mindig megállította. Akkor nem értettem, ma már hálás vagyok. Isten angyalai őrt álltak mellettem.
