Ma különös izgalommal pakoltam a nehéz bútorokat. Vajon megfelel majd nekik így is hogy nem hibátlan? Azután átvillant a fejemen, hogy amikor mi kaptuk mi mennyire boldogak voltunk. Talán majd ők is...
A busz hamar megtelt, de a listáról minden fent volt.
Még izgatottabban vert a szívem amikor elindultunk. Ismertem az első családot régebbről. Betolattunk...a két fiúcska úgy segített lepakolni hogy már néha féltettem a testi épségüket. Mosolygós vidám gyerekek,mit sem törődnek a körülményekkel csak mosolyognak.
Egyszercsak egy pici mosolygós leányka jelent meg az ajtóban. Őt nem ismertem. Csodaszép kislányka.3x vagy 4x bemutatkozott. Igyekeztem kommunikálni vele miközben hordtuk be a holmikat. De közben ledöbbentett a házon belüli körülmény... Eszembe jutott egy szőke kislány, ahogyan hasonló közegben keresi élete célját...és nem fél álmodni a szebbről és jobbról és hisz a csodákban minden körülmény ellenére.
Amikor befejeztük a pakolást és készültünk elköszönni, akkor a kislány csillogó szemekkel szaladt ki hozzánk, valamit a markában szorongatott. Odanyújtotta a kezét, én is az enyémet, hiszen tudtam nagy kincset rejthet. Majd a kezembe nyomott egy tökmagot. Egy tökmag!
Annyi érzés tört fel bennem az az apró tökmakot látva. Megköszöntem neki és hálálkodtam neki.
Eszembejutott pár ige: "Ha olyanok nem lesztek mint a kisgyermekek nem juthattok be az Isten országába..."
Ez a kislány nem nézte hogy milye van, de tudta meg akarja hálálni mindazt, amit vittünk. Adta amilye volt.
Vajon ezt teszem én is Istennel?? Ha kapok valamit akkor odadom a legkevesebbemet cserébe, vagy addig gondolkodom azon hogy milyen nagy dolgokat érdemelne Isten, hogy végül már mem is adok semmit...
Aztán ahogy a tökmagra néztem és a kislányra...megállapítottam, higy nekem nincs ekkora hitem sem...neki viszont van.
Egy tökmag...ami megváltoztatta a gondokataimat ma...
