A napokban nyílként hasított a szívembe a felismerés, arról hogy milyen ádáz módon választja el a sátán a keresztényeket egymástól gyülekezeten és esetenként családon belül is. Amikor erre ráismertem, sírva fakadtam és egyben nagyon dühös is lettem, és azért kezdtem el imádkozni, hogy ez a mi gyülekezetünkben szűnjön meg.
Kértem és kérem Istent hogy törje át a keresztények életében az IDŐ KORLÁTAIT!
Nem arra gondolok hogy Istenre hivatkozva borítsuk fel a gyülekezet rendjét. Hiszen meg van írva: "Mindennek meg van az ideje az ég alatt." Hiszem hogy rendelt ideje van bizonyos dolgoknak egy vasárnapi istentisztelet keretén belül, persze nem tartom helyesnek, hogy ha valaki átlépi bizonyságával a 15 percet akkor leszólják.
De egészen másról van szó.
Mi keresztények sokan az IDŐ RABSÁGÁBAN VAGYUNK, sokszor úgy hogy észre sem vesszük.
És itt a hétköznapokra gondolok. Reggel rohanás, délután rohanás, este sietség és jön ujra a reggel és a délután és az este.... Igen lehet hogy te épp az a keresztény vagy aki meg áll a nap folyamán és bizonyos időt szentel Istennek. Ez jó.
De ha Isten feltölt téged és épít a személyes hitéleteden keresztül, akkor miért nem adod azt tovább? Mikor volt olyan utoljára hogy felhívd hétköznap egy gyülekezeti testvéredet és áthívd egy kávéra? Mikor volt olyan utoljára hogy felhívott valaki hogy problémája van és nem azt válaszolod neki: "Jó, rendben majd imádkozom érted." Hanem azt mondanád neki: "Lemondom a fodrászomat és a kicsi edzését és elmegyek hozzád,hogy együtt imádkozzunk."
Fel dühített a felismerés hogy a hétköznapjainkban ugyan úgy rohanunk mint a nem keresztények és cseppet sincs időnk a lelki testvéreinkre. És így a gyülekezetei testvéreink lassan csak lelki szomszédok lesznek. Az utcában a szomszédokkal is időnként találkozunk, időnként talán beszélünk is, de ennyivel megelégszünk és foglalkozunk a saját dolgainkkal.
Egy kedves házaspár próbált összehozni a gyülekezetünkben egy hónapban egyszer egy házaspáros délutánt. Amikor beszélgetünk és együtt vagyunk, építjük a lelki életünket és a testvéri kapcsolatainkat.Ez szombatra esett. Az első alkalmon még sokan voltunk. A másodikon már kevesebben. a harmadikon és a negyediken pedig mindössze 4-en. Senkinek nem volt rá ideje. Hiába hogy egy hónappal előbb tudták.
A napokban arról beszélgettem egy anyukával hogy szeretnék direkt találkákat összehozni a gyerekeimnek gyülis gyerekekkel mert nekem fáj az hogy idegenként elmennek egymás mellett az iskolában, pedig egy gyülekezetbe járnak. Egy két helyzetből azt éreztem, lehet hogy pár család jobban tartja a kapcsolatot, csak ebbe a körbe mi valami miatt nem férünk bele. Meg akart nyugtatni az anyuka amikor ezt írta:
" nehogy abban a hitben legyél h bárkik összejárnak családostól a gyüliben arra senkinek sincsen ideje!! - mi se járunk senkivel.. ez nem is lehet elvárásunk a mai világban próbálkozni lehet de. ha mi is talizunk valakikkel, az évi 1 jó esetben 2 alkalom! "
Ez volt ami nyílként hasított belém. Nem elég hogy a sátán a családokat szét zilálja az állandó rohanás és időhiány miatt? A gyülekezeteket is. Hiszen valljuk be a vasárnap nem elég a kapcsolat építésekre, maximum meg tudod várni a "Hogy vagy?" kérdésre a választ, ha addig a gyerekek nem kapják szét a gyülit vagy nem nyavajognak a szoknyád körül hogy "Éhes vagyok!", miközben te is alig tudsz figyelni a kedves testvérnőre mert szédülsz az éhségtől, hiszen reggel mindenki reggelizett csak neked nem maradt rá időd...
Pont nekünk testvéreknek kellene hogy készen legyünk arra hogy BÁRMIKOR ha valaki keresi velünk a kapcsolatot akkor készen álljunk, arra hogy néhány programot félre téve elmenjünk hozzá vagy fogadjuk őt.
Mi azzal is próbálkoztunk egy időben hogy családokat hívunk meg ebédre vasárnap és így próbálunk ismerkedni. Erre 2 család és egy fiatal pár volt hajlandó. :( Feladtuk tehát ezeket a próbálkozásokat. És meghívtunk nem keresztény családokat, szomszédot. És most jön a fájdalmas rész. A NEM KERESZTÉNY CSALÁDOK ÉS HÁZASPÁROK eljöttek amikor meghívtuk őket magunkhoz.
A másik megvizsgálandó kérdés, hogy van e időd bármikor szolgálni az Istent?
Egy hétfő este felhívtak egy gyülekezettől, hogy egy fontos keresztény egész délutános alkalmat szerveznek és jó lenne ha lenne gyermek vigyázás és foglalkozás. Többeket megkérdeztek de hozzánk irányították őket. Azonnal igent mondtam. Megkérdezték hogy hogy-hogy ilyen biztos? Hiszen rövid a határidő. Erre én azt mondtam: Isten szolgálatára mindig kell hogy legyen időnk. És a gyermek szolgálat Isten szolgálata.
Következő héten megint hívtak egy másik gyülekezetbe. Hálás vagyok azért mert, tényleg a szolgálatra mindig készek vagyunk. Abban nincs kifogás.
De úgy gondolom Isten nem csak azt fogja az utolsó napon számon kérni, hogy amikor szolgálni hívott meg tettük e a tőlünk telhetőt, hanem számon fogja kérni azt is, hogy amikor a testvérünknek lelki szüksége volt, akkor mi betöltöttük e azt.
Ha legközelebb egy testvéred a gyülekezetből felhív vagy megírja Messengeseren hogy milyen próbában van, gondolj arra hogy Jézus hív fel:
"Adsz nekem az idődből?"
Most nagy öröm van a szívemben mert egy távoli gyülekezetből meghívott egy család minket hogy szeretnének minket jobban megismerni, mert amikor ott szolgáltunk nem volt időnk bensőséges beszélgetésre. Megyünk.
Valamint ezután a felismerés után, sírva imádkoztam azért hogy a gyülekezetünkben ezek a kapcsolatok ne így működjenek, és másnap vasárnap kihirdettek 3 gyülekezeti alkalmat, ami egyben jó alkalom a testvéri kapcsolatok építésére is!
Nagyon örülök neki, de azért imádkozom, hogy tudjak kész eszköze lenni Istennek!
