Legyen Uram, ahogy te akarod!- Legszebb koporsó

 

Timárné Urbán Judit vagyok, 4 gyermek és egy pocaklakó anyukája és egy csodálatos férfi felesége. Van, hogy naponta akár 50-szer is elhangzik itthon az „anya” szó gyermekeim szájából, amire ajándékként tekintek. Volt idő, amikor csak álmodtam arról, hogy egyszer valaki anyának szólítson…

Férjemmel, Lacival 2002-ben ismertük meg egymást. Mikor megismertük egymást és éreztük, hogy Isten egy irányba vezeti az utunkat, tudatosan megtartóztattuk magunkat egymástól testileg, viszont rengeteget beszélgettünk és leveleztünk, ahol lelkileg épülhettünk egymás által. Mire elérkezett az esküvőnk napja 2004-ben, addigra a lelkünk elképesztő módon összefonódott. Sokat imádkoztunk együtt, jártunk szolgálatokra, ő a zenei szolgálatban vett részt én pedig a tini-munkában segítettem.

Rövid idővel házasságkötésünk után, megszületett mindkettőnkben a vágy, hogy szeretnénk kisbabát. Néhány hónap várakozás után remegő lábakkal és könnyek között álltam meg Laci előtt mutatva neki a pozitív terhességi tesztet. Örömében ő is megkönnyezte a hírt. Elmentünk az első vizsgálatokra, mindenhol minden rendben volt. Teltek a hetek, s már a hónapok és nagyon vártuk, hogy megmozduljon a baba. Izgatottan mentünk a 18. hetes vizsgálatra, reménykedve, hogy megtudjuk fiú-e vagy lány. De nem az történt, amit mi vártunk…

Nagyon sokáig vizsgált az orvos, mélységes csend ült a vizsgálóra, a férjem megfogra a kezem, az orvos megszólalt: „Ez a magzat már nem él…”
Minden homályba borult előttem. Az orvos beszélt hozzám, de csak vízhangokat hallottam. Sétáltunk a kocsihoz leforrázva és mélységesen összetörve. Ekkor a férjem megszólalt: „Az én gyermekemnek van a legszebb koporsója.”- Ez a vígasztalás mindennél több volt.

Másnap kórház, vizsgálatok és életem első szülése… ahol nem öröm követte a szülést, hanem gyász és fájdalom. Ennél a szülésnél a fájásoknak nem volt csodálatos célja, csak szükséges volt. Miközben kábán feküdtem, kinéztem az ablakon, ahol egy csodálatos nyárfa volt. Éreztem Isten jelenlétét, és egy hang a lelkemben megszólalt: „Annyi utódod lehet még amennyi levél van a fán.” Isten békessége töltötte el szívemet és elaludtam. Arra ébredtem, hogy életem első gyermeke megszületett. „Fiú.” mondták. Leventének neveztük el elsőszülött fiúnkat. Mindenki azzal vígasztalt: „Ne szomorkodj, majd a következő sikerül.” Nem is gondolták az emberek, hogy mennyire fáj ilyenkor ez a mondat. „ Következő?” Gondolni sem tudtunk rá.
Isten csodálatos békességgel segített végig minket a gyász időszakán. Egy konferencián, azt mondták hogy a következő gyermekünk élve fog megszületni. Áldott állapotba kerültem. Azt gondoltuk a prófécia rá vonatkozott. Megvallottuk hittel, hogy minden rendben lesz és megszületik. De a 13. hetes rutin vizsgálaton ismét beborult az ég, amikor azt mondták „Itt nincs éló magzat.” Ismét kórház, ismét gyász, de ez most más volt…

Nem volt békesség, hiszen háborgott a lelkem. Milyen Isten az, aki próféciát küld és hiteget, hogy sok utódom lehet és nem adja meg? A lázadás miatt teljesen eltávolodott a szívem Istentől. Egy este azt mondtam Lacinak: „Mi értelme Istennel élni, ha ugyan olyan szörnyűségek érnek, mint azokat, akik Isten nélkül élnek ??” A férjem csak ennyit kérdezett: „ Miért? Tudnál Isten nélkül élni?”

Nem, nem tudnék. Tudtam, hogy Ő az egyetlen, aki ebben a reménytelen helyzetben segíteni tud. Úgy éreztem rossz nő vagyok mert nem tudok kihordani egy gyermeket. Vádoltam magam hogy rossz feleség vagyok, mert nem tudom megajándékozni a férjemet egy gyermekkel sem.

Rövid időn belül, kaptunk egy gyülekezeti tagon keresztül egy orvosi segítséget. Vizsgálat vizsgálatot követett. Végre, megérkezett a reménység és ismét babát vártunk. Nem szárnyaltunk, nem ujjongtunk csak csendben reménykedtünk és vártunk. Szigorú fekvés 9hónapig és gyógyszerek sokasága. Végül elérkezett, amit mindig is vártunk a szülés napja. Hosszú de boldog vajúdás volt, és élve megszületett 2007-ben Gergely fiunk. Végre család lettünk.

 
Fél éves volt, amikor úgy gondoltuk, hogy jöhet a következő baba. Állapotos is lettem. Úgy gondoltuk, innentől már sima az út és minden rendben lesz. Hallottam egy tanítást arról, hogy amikor megfogan egy kisbaba akkor Isten egy angyalt küld le a földre, s van hogy ezt az angyalt csak kölcsön kapjuk, hogy szeressük és van hogy az angyal visszatér a menyországba. Akkor éreztem először, hogy az is kegyelem, hogy megfogan egy kisgyermek. Meg kellett tanulnom kimondani: „ Legyen, ahogyan te akarod Istenem. Én köszönöm ezt a pár hetet is.” 4. terhességem egy kölcsön kapott angyal volt, 11-hetesen elköltözött.

Egy év múlva ismét babát vártam. Nem volt fenomenális öröm amikor elmondtam a hírt, hiszen mindenki csak reménykedett, hátha ő már nem kölcsönkapott gyermek. Voltak problémák a terhesség elején, de igyekeztem sokat pihenni a kis Gergő aktivitása mellett is. Ebből a terhességből megszülethetett 2009-ben Krisztián fiam.

2 évvel Krisztián születése után bár nem terveztük, de ismét élet költözött a hasamba. Imádkoztam sokat érte, de már az elején le tudtam tenni Isten kezébe, hogy legyen az ő akarata szerint. Minden napért hálás voltam. Komplikációk léptek fel és a terhesség elhalt a 9.héten. Ismét visszatért egy angyal a menyországba.

Ekkor elképesztő békességet adott az, hogy tudtam fent a menyben mind a 4 angyalkámmal találkozni fogok amikor felmegyek. Ez a reménység olyan hihetetlen erőt adott.

2012-ben ismét felmerült a gyanú hogy valaki lakik a pocakomban. De imádkoztam Istenhez, hogy nem szeretnék már több vetélést, ezért kértem a terhességi teszt elvégzése közben arra, hogy csak akkor legyek állapotos, ha meg is tartja őt. Nagyon meg voltunk döbbenve, amikor láttuk ismét jövevény érkezik hozzánk. Reménységünk gyümölcseként 2012.karácsonyán megszületett első kislányunk Noémi.

Már munkahelyet kerestem 2014-ben amikor ismét hatalmába kerített az érzés, gyermekünk lesz. Kissé hitetlen voltam most, hiszen minden sikeres szülés után vetélés következett eddig. Azt gondoltam most is így lesz. De teltek a hetek, hónapok és nagy örömünkre 2015-ben megszületett második kislányunk Eszter.

Mind a négy gyermekünk csodálatosan fejlődött, nőltek és okosodtak én pedig gyönyörködtem bennük. 12év otthonlét után elmehettem dolgozni is. Felvetődött bennünk a gondolat a férjemmel, hogy 4 gyermek már elég nekünk és elköttetem magam. De amint elkezdtem intézni a műtéthez az engedélyt, valami mégis nyugtalanított. Egyik este, ahogy erről gondolkoztam, egy hang szólalt meg bennem: „ És ha én még szeretnék valakit küldeni közétek?”
Sokat imádkoztunk vezetést kérve Istentől. Végül arra jutottunk, hogy adunk egy esélyt Istennek. Ha állapotos leszek, akkor ő még szeretne valakit küldeni közénk.

Így történt, hogy 2021-ben megfogant a jelenlegi pocak lakónk aki kisfiú. Név választásnál egy igevers erősített meg: ^„Kárpótollak azokért az évekért, amelyekben pusztított a sáska, a szöcske, a cserebogár és a hernyó: az a nagy sereg, amelyet rátok küldtem.” ( Joel 2:25)

Visszatekintve a vetélések megpróbáltatásaira, arra hogy úgy tűnt talán sosem fogják nekem mondani „anya”, most hálás vagyok a zajos házért, a sok mosnivalóért és minden egyes kacagásért. Hálás vagyok, hogy Isten kegyelmes volt és megáldott minket gyermekekkel. Mindeközben viszont teljes együttérzéssel tudok imádkozni azokért a nőkért, akik elveszítik gyermeküket, vagy akik reménytelenségben várják, hátha sikerül legalább egyszer. Tisztán emlékszem a reménytelenségre, a kétségekre a vádlásokra, amik akkor körül vettek.

Ma már tudom jól, nem hit alapján kapjuk mi nők a gyermekáldás ajándékát. Nem jelenti azt ha valakinek nem adatik saját gyermek, hogy neki kevés a hite, egyszerűen Istennek más a rászabott terve. Ha el tudjuk fogadni azt, hogy Isten tervezze az életünket minden területen akkor hiszem és vallom, hogy áldásokban fogunk részesülni. A legfontosabb, hogy minden élethelyzetben tudjuk kimondani: „Atyám mindazonáltal legyen meg a te akarod.”