Az összefogásnak ereje van- csodák mindig is voltak, vannak és lesznek...

 Felújítás után nem sokkal megállípítottuk, hogy a lányok szobája túl kicsi, mert nem fér el még egy íróasztal, szerettünk volna hozzáépíteni a házhoz, vagy tetőteret beépíteni. A bank viszont azt mondta, erre nem tud támogatást adni, viszont arra hogy házat vásároljunk arra igen. Kissé dülöngéltünk a döntésben, de mikor kiderült hogy egy újabb élet növekszik a méhemben, tudtuk, hogy nincs más választásunk, hiszen 5 gyerkőccel itt már nem fogunk elférni. 
Isten csodálatos módon támogatta a házunk eladását, hiszen kedden feladtuk a hirdetést és csütörtökön már jelezte is az első jelentkező, hogy megveszi. 
Isten a házvásárlást is csodálatosan támogatta, a 3. megtekintett ház már meg is tetszett nekünk. Egy jel is volt az ajtó mellett, egy táblácskára ez volt írva: " Isten hozott!" 

Eddig minden csodásan alakult, de egyszercsak elkezdtek kicsúszni a dolgok a kezünkből...

A házvásárlásunk nem volt zökkenőmentes, két héttel elhúzódott mert egy papírra kellett várni, majd megint két héttel elhúzódott egy másik tévedés miatt... majd végül kiderült hogy kevesebb pénzt igényeltünk meg, így a festőre már nem maradt elég. Éppencsak a villanyszerelésre. 

A villanyszerelés viszont a tervezett 3nap helyett 1,5 hétre elhúzódott.Mindeközben a mi vevőink jelezték, hogy jó lenne ha augusztus első hétvégéjére kiürítenénk a házat.. szorított az idő és egyre feszültebb lett a légkör...

Ekkor váratlanul egy esős napon Laci megcsúszott a lépcsőn és a háta nagyon megsérült. Adott pillanatban felvetődött a bordatörés, belső vérzés, gerincsérülés gondolata is látva a hatalmas fájdalmát. A sürgősségi felé vettük az irányt éjszaka és igyekeztem úgy vezetni, hogy minnél kevesebb fájdalma legyen útközben. A sürgősségi osztályon kedvesen fogadták, ellátták, megvizsgálták és kiderült, hogy csodálatos módon azt leszámítva hogy menni sem tudott a fájdalomtól, semmi baja nem lett. Az orvos annyit mondott, hogy csúnya zúzódás és sokáig fájni fog. 

Tehát az idő sürgetett és adott volt a helyzet, én nem emelhetek, Laci nem bír, de festeni kell és gyorsan költözni. A bátyámat megkértük jöjjön el Orosházáról és segítsen Lacit helyettesíteni a mesteremberekkel való kommunikációban és a festésben ha tud segítsen. Ő jött és odaadóan segített. Majd elmondta, hogy látva mennyi a munka szeretné meghirdetni, hogy aki érez rá indíttatást az jöjjön el segíteni...

Bár kicsúszott a lábunk alól a talaj, de itt láttuk meg azt hogy Isten hordoz a tenyerén... 

Jöttek segíteni... 

volt akivel réges régi testvéri kapcsolatunk volt valamikor, volt ott pásztor, egy család akik napokig eljöttek minden nap Orgoványról és festettek, tapétáztak, volt régi szolgatárs, hittan tanár és a férje, fiatalok még a régi tini-szolgálatunkból, unoka öcsik a párjukkal együtt.. egyszerűen Isten rendezte a dolgokat. Az egyik ember jött a másik épp ment, volt aki egész napra jött volt aki még a fárasztó munkanapja után jött el azért Kecelről hogy segítsen nekünk. Voltak asszonyok akik főztek és sütöttek hogy segítsenek nekem és annyival több energiám maradjon a szervezésre és a pakolászásokra. És jöttek és jöttek a messzebbi és közelebbi testvérek, barátok...

És volt egy csúcspont, amikor szerettem volna kimondani "ezt nem hiszem el..." de csak elcsuklott a hangom és annyit válaszoltam. Köszönöm szépen, megbeszélem a férjemmel. 
Az ifjúsági pásztorunk hívott fel minket, hogy bár ő egy ifi táborban szolgál és nem tud eljönni segíteni, de megkérdezte a tábor vezetőségét és engedélyezték, hogy kihirdessék a táborba, hogy segítségre van szükség és néhány fiatallal akik szeretnének eljöjjenek. A kihirdetés után olyan sokan jelentkeztek, hogy az első 15 személy után azt kellett mondani, elég lesz. 
Így a táborból eljött 15 fiatal és egy délután alatt jóformán minden bútorunkat áthozták a másik házba, mosógépet vittek fel az emeletre stb... 

Éppen az emeleten voltam amikor kinéztem az ablakon ... 

és megláttam hogy megérkeztek az autók. Mint a kis szorgos hangyák, úgy szálltak ki és mindannyian egytől-eggyig tetrekészen várták miben segítettek. Jöttek lányok is akik szorgosan takarítottak, pakolták ki a hűtőből a dolgokat, vigyáztak a lányokra és jöttek fiúk, akik erejüket energiájukat nem kímélve hordták a nehezebbnél nehezebb dolgokat. 

Magyarázkodtam a fiataloknak miért vagyunk ebben a helyzetben, hiszen minden normális ember képes egyedül elköltözni a családjával... de most a mi családtagjainkat különböző akadályoztató tényezők gátolták abban hogy jöjjenek és segítsenek egész héten...viszont imában mellettünk álltak mindvégig, vagy rövidebb időre besegítettek amiben tudtak. Ezután egy fiatal megszólalt hátul: De hiszen a családod segít nektek... csak ez a nagy család... Isten családja... hiszen testvérek vagyunk. 

Ekkor megdöbbentem... és elcsuklott a hangom... "Igen, Isten családja mindig ott van mögöttünk.. mindig.."

A másik hatalmas üzenet ami a fiammal való beszélgetés során jött elém. Amikor egyik délután vittünk egy újabb fuvart amit a fiaim pakoltak be a kocsiba és én vittem a házhoz, akkor ahogyan a házhoz értünk megláttam egy testvér autóját a ház előtt... harmadszorra jön. Munka után. A családját otthon hagyva. CSak azért hogy nekünk segítsen. Elsírtam magam. Gergő észrevette és kérdezte, hogy miért sírok. Elmondtam hogy mennyire meghat engem ez hogy ez az ember is ennyit segít, önzetlenül, ingyen semmit nem várva. És annyit mondtam Gergőnek: " Minden segítség, amit mi, vagy apa és ti adtatok másnak segítségben, munkában vagy bárhogy az összes befektetésünk most egyszerre térül meg. " 

Sose érezd hogy valakinek feleslegesen segítettél. Legyen az egy fűnyírás, vagy csak egy bevásárlás... Isten számon tartja, és amikor neked szükséged lesz segítségre, akkor Isten megfogja téríteni és áldásosan kamatostól sokszorosan vissza fogja adni... 

Elképesztő volt megtapasztalni a testvérek összefogásának erejét. Senkit nem érdekelt, hogy ki milyen felekezetből van és mi a hite, hogy oltott vagy oltatlan, hogy szent lelkes vagy nem, hogy van hite vagy nincs... együtt emberek összefogtak egy közös ügy miatt. És ez a közös ügy az volt, hogy mi időre be tudjunk költözni. 

Sikerült! Áldott volt! Csoda volt! Sosem felejtjük! Sosem lehet megköszönni eléggé, DE hiszem és vallóm hogy mindenki aki részt vett ebben a misszióban az sokszorosan vissza fogja kapni Isten áldását, úgy ahogy mi is megkaptuk!

Higyjetek a csodákban, akkor is amikor sötétség borul rátok és kilátástalan a helyzet! Mert csodák mindig is voltak, vannak és lesznek!

Judit