Új tanév kezdés kicsit másként

 Kisgyermekként iskolakezdésnél emlékszem hogy a legnagyobb aggodalmam az volt lesz e új táskám...ha nem volt rá pénz,akkor lesznek-e új füzeteim,könyveim..esetleg egy illatos radírom lehet?

 

Nekem a streszt nem a szüleim elvárásai okozták,hiszen egyszerű szabályok voltak:

1. A hármas mindig legyen meg, egyest soha semmiből ne hozzak. 

2. Legyek minden tanárral tisztelettudó és viselkedjek úgy hogy ne hozzak szégyent a szüleimre.

3. Mindig legyek időben otthon és a tanulás legyen az első. 

Többé kevésbé ezt sikerült betartanom. :) 

Számomra éppen elêg nyomást okozott, hogy nem módos lányként hogyan illeszkedjek be,hogyan találjak barátot divatos drága ruhák nélkül? Hogyan fogadtassam el magam, ha magam sem fogadom el magam. 

Ma amikor pörgettem a f.b.-t, találtam egy bejegyzést, amiből bemásolok egy részletet:

"Kezdődik...😬

Bepakoltál? Kész a leckéd? Verset megtanultad? Nincs szorgalmid? Nem vittél füzetet??? De hát nem is mondtad, hogy ki kell vágni? Nem jó rád a cipőd, a múlt héten még jó volt! Még a múlt hétre alá kellett volna írnom?? De miért nem tudok róla? Minek jelentkeztél, ha nem is akarsz rá járni? Hogy hogy csak 3-as lett, de hát Jolié 5-ös, nem? Mi az, hogy a Jolié is csak 4-es, ezerszer mondtam már, hogy más gyereke nem érdekel!!! Hogy már harmadszor nem volt ott a tornazsákod? Megint eltört a ceruzád? Mi ez a kis egyes? Ja hogy egy hete betelt a füzeted, de miért nem szóltál? Hová lett a tornapolód? És a sálad? Na meg a kesztyűd? Az eszed meg van még??....." 

(Forrás: https://www.facebook.com/kecskemetimami/)

Ugye sokunknak ismerős?

Azon gondolkodtam, hogyan kerülhetem el hogy ezt a streszt rányomjam a gyermekeimre mindazok mellé hogy keresik az igazi barátot/barátnőt. 

Isten bölcsességét kérem minden nap,hiszen kamaszodó hercegeim már igencsak feladják a leckét sokszor. Most is ezt teszem. 

Mit mond Isten? 
" Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon.." Példabeszédek 22:6

Erre sokan azt mondják mint először én is: Hát ezzel nem sokat segítettél... Mi a neki megfelelő??

A titok pedig itt van.. meg kell ismerned a gyermekedet. Mire van igénye? Nem neked,vagy a tanároknak mire van igénye! Azt az első szülői értekezleten kiderül... 

Először meg kell ismernünk a gyermekünket. Valóban van igénye és ő szeretne 698külön órára járni? Biztos hogy képes az ötösre vagy csak én képzelem el hogy ennek mennie kell? 

Természetes hogy mindenki a legjobbat szeretné a gyermekének. Hogy orvos,mérnök,ügyvéd legyen....és néha elfeledkezünk arról hogy embert neveljünk belőle, elfelejtjük hogy van saját személyisége és vannak álmai. És az álmait kell támogatnunk. 

Nekünk szülőknek nem az a dolgunk hogy erőszakkal belefaragjuk őket a világ által elvárt sémákba,és utánna megdöbbenten nézzük hogyan lesznek érzelmek nélküli szürke robotok vagy érzelmi roncsok. Élnek de sosem élvezik az életet.

Nem is az a dolgunk hogy mindent megengedjünk nekik, és a szabadosságban elfeledjék mi a becsület,az illem,az etika és az emberség. 

A mi dolgunk, hogy elcsendesedjünk és Istenre figyelve megismerjük a személyiségüket,az álmaikat és szárnyakat adjunk nekik az élethez, hogy azzá váljanak akiknek Isten már születésükkor eltervezte őket! 

Minden kis angyalka, akit ide a földre küldött és ránk bízott,mind-mind benne van az Isten tervében és rájuk szabott terve van. 

A te gyermekedre is van egy terve Istennek.
Megkerdezted már Isten mit szeretne?
Megismerted már a gyermeked álmait és személyiségét? 

Még most év elején érdemes ezt átgondolni,mielőtt belefaragjuk őket egy mindenki által elfogadott sémába. 

Nagy munka? Sok idő? Igen! Tudom! 

De Isten kitől fogja számon kerni azt ami a mi dolgunk. A szülők dolga. Nem a tanároké, nem az edzőké...ők csak nagyon sokat tudnak segíteni ebben. A mi dolgunk megismerni a gyermekeinket és szárnyakat adni nekik az élet nevű játékhoz, akár 14 éves,akár csak pici baba...

Isten adjon bölcsességet a következő tanévhez! ❤️

Judit

Az összefogásnak ereje van- csodák mindig is voltak, vannak és lesznek...

 Felújítás után nem sokkal megállípítottuk, hogy a lányok szobája túl kicsi, mert nem fér el még egy íróasztal, szerettünk volna hozzáépíteni a házhoz, vagy tetőteret beépíteni. A bank viszont azt mondta, erre nem tud támogatást adni, viszont arra hogy házat vásároljunk arra igen. Kissé dülöngéltünk a döntésben, de mikor kiderült hogy egy újabb élet növekszik a méhemben, tudtuk, hogy nincs más választásunk, hiszen 5 gyerkőccel itt már nem fogunk elférni. 
Isten csodálatos módon támogatta a házunk eladását, hiszen kedden feladtuk a hirdetést és csütörtökön már jelezte is az első jelentkező, hogy megveszi. 
Isten a házvásárlást is csodálatosan támogatta, a 3. megtekintett ház már meg is tetszett nekünk. Egy jel is volt az ajtó mellett, egy táblácskára ez volt írva: " Isten hozott!" 

Eddig minden csodásan alakult, de egyszercsak elkezdtek kicsúszni a dolgok a kezünkből...

A házvásárlásunk nem volt zökkenőmentes, két héttel elhúzódott mert egy papírra kellett várni, majd megint két héttel elhúzódott egy másik tévedés miatt... majd végül kiderült hogy kevesebb pénzt igényeltünk meg, így a festőre már nem maradt elég. Éppencsak a villanyszerelésre. 

A villanyszerelés viszont a tervezett 3nap helyett 1,5 hétre elhúzódott.Mindeközben a mi vevőink jelezték, hogy jó lenne ha augusztus első hétvégéjére kiürítenénk a házat.. szorított az idő és egyre feszültebb lett a légkör...

Ekkor váratlanul egy esős napon Laci megcsúszott a lépcsőn és a háta nagyon megsérült. Adott pillanatban felvetődött a bordatörés, belső vérzés, gerincsérülés gondolata is látva a hatalmas fájdalmát. A sürgősségi felé vettük az irányt éjszaka és igyekeztem úgy vezetni, hogy minnél kevesebb fájdalma legyen útközben. A sürgősségi osztályon kedvesen fogadták, ellátták, megvizsgálták és kiderült, hogy csodálatos módon azt leszámítva hogy menni sem tudott a fájdalomtól, semmi baja nem lett. Az orvos annyit mondott, hogy csúnya zúzódás és sokáig fájni fog. 

Tehát az idő sürgetett és adott volt a helyzet, én nem emelhetek, Laci nem bír, de festeni kell és gyorsan költözni. A bátyámat megkértük jöjjön el Orosházáról és segítsen Lacit helyettesíteni a mesteremberekkel való kommunikációban és a festésben ha tud segítsen. Ő jött és odaadóan segített. Majd elmondta, hogy látva mennyi a munka szeretné meghirdetni, hogy aki érez rá indíttatást az jöjjön el segíteni...

Bár kicsúszott a lábunk alól a talaj, de itt láttuk meg azt hogy Isten hordoz a tenyerén... 

Jöttek segíteni... 

volt akivel réges régi testvéri kapcsolatunk volt valamikor, volt ott pásztor, egy család akik napokig eljöttek minden nap Orgoványról és festettek, tapétáztak, volt régi szolgatárs, hittan tanár és a férje, fiatalok még a régi tini-szolgálatunkból, unoka öcsik a párjukkal együtt.. egyszerűen Isten rendezte a dolgokat. Az egyik ember jött a másik épp ment, volt aki egész napra jött volt aki még a fárasztó munkanapja után jött el azért Kecelről hogy segítsen nekünk. Voltak asszonyok akik főztek és sütöttek hogy segítsenek nekem és annyival több energiám maradjon a szervezésre és a pakolászásokra. És jöttek és jöttek a messzebbi és közelebbi testvérek, barátok...

És volt egy csúcspont, amikor szerettem volna kimondani "ezt nem hiszem el..." de csak elcsuklott a hangom és annyit válaszoltam. Köszönöm szépen, megbeszélem a férjemmel. 
Az ifjúsági pásztorunk hívott fel minket, hogy bár ő egy ifi táborban szolgál és nem tud eljönni segíteni, de megkérdezte a tábor vezetőségét és engedélyezték, hogy kihirdessék a táborba, hogy segítségre van szükség és néhány fiatallal akik szeretnének eljöjjenek. A kihirdetés után olyan sokan jelentkeztek, hogy az első 15 személy után azt kellett mondani, elég lesz. 
Így a táborból eljött 15 fiatal és egy délután alatt jóformán minden bútorunkat áthozták a másik házba, mosógépet vittek fel az emeletre stb... 

Éppen az emeleten voltam amikor kinéztem az ablakon ... 

és megláttam hogy megérkeztek az autók. Mint a kis szorgos hangyák, úgy szálltak ki és mindannyian egytől-eggyig tetrekészen várták miben segítettek. Jöttek lányok is akik szorgosan takarítottak, pakolták ki a hűtőből a dolgokat, vigyáztak a lányokra és jöttek fiúk, akik erejüket energiájukat nem kímélve hordták a nehezebbnél nehezebb dolgokat. 

Magyarázkodtam a fiataloknak miért vagyunk ebben a helyzetben, hiszen minden normális ember képes egyedül elköltözni a családjával... de most a mi családtagjainkat különböző akadályoztató tényezők gátolták abban hogy jöjjenek és segítsenek egész héten...viszont imában mellettünk álltak mindvégig, vagy rövidebb időre besegítettek amiben tudtak. Ezután egy fiatal megszólalt hátul: De hiszen a családod segít nektek... csak ez a nagy család... Isten családja... hiszen testvérek vagyunk. 

Ekkor megdöbbentem... és elcsuklott a hangom... "Igen, Isten családja mindig ott van mögöttünk.. mindig.."

A másik hatalmas üzenet ami a fiammal való beszélgetés során jött elém. Amikor egyik délután vittünk egy újabb fuvart amit a fiaim pakoltak be a kocsiba és én vittem a házhoz, akkor ahogyan a házhoz értünk megláttam egy testvér autóját a ház előtt... harmadszorra jön. Munka után. A családját otthon hagyva. CSak azért hogy nekünk segítsen. Elsírtam magam. Gergő észrevette és kérdezte, hogy miért sírok. Elmondtam hogy mennyire meghat engem ez hogy ez az ember is ennyit segít, önzetlenül, ingyen semmit nem várva. És annyit mondtam Gergőnek: " Minden segítség, amit mi, vagy apa és ti adtatok másnak segítségben, munkában vagy bárhogy az összes befektetésünk most egyszerre térül meg. " 

Sose érezd hogy valakinek feleslegesen segítettél. Legyen az egy fűnyírás, vagy csak egy bevásárlás... Isten számon tartja, és amikor neked szükséged lesz segítségre, akkor Isten megfogja téríteni és áldásosan kamatostól sokszorosan vissza fogja adni... 

Elképesztő volt megtapasztalni a testvérek összefogásának erejét. Senkit nem érdekelt, hogy ki milyen felekezetből van és mi a hite, hogy oltott vagy oltatlan, hogy szent lelkes vagy nem, hogy van hite vagy nincs... együtt emberek összefogtak egy közös ügy miatt. És ez a közös ügy az volt, hogy mi időre be tudjunk költözni. 

Sikerült! Áldott volt! Csoda volt! Sosem felejtjük! Sosem lehet megköszönni eléggé, DE hiszem és vallóm hogy mindenki aki részt vett ebben a misszióban az sokszorosan vissza fogja kapni Isten áldását, úgy ahogy mi is megkaptuk!

Higyjetek a csodákban, akkor is amikor sötétség borul rátok és kilátástalan a helyzet! Mert csodák mindig is voltak, vannak és lesznek!

Judit

Legyen Uram, ahogy te akarod!- Legszebb koporsó

 

Timárné Urbán Judit vagyok, 4 gyermek és egy pocaklakó anyukája és egy csodálatos férfi felesége. Van, hogy naponta akár 50-szer is elhangzik itthon az „anya” szó gyermekeim szájából, amire ajándékként tekintek. Volt idő, amikor csak álmodtam arról, hogy egyszer valaki anyának szólítson…

Férjemmel, Lacival 2002-ben ismertük meg egymást. Mikor megismertük egymást és éreztük, hogy Isten egy irányba vezeti az utunkat, tudatosan megtartóztattuk magunkat egymástól testileg, viszont rengeteget beszélgettünk és leveleztünk, ahol lelkileg épülhettünk egymás által. Mire elérkezett az esküvőnk napja 2004-ben, addigra a lelkünk elképesztő módon összefonódott. Sokat imádkoztunk együtt, jártunk szolgálatokra, ő a zenei szolgálatban vett részt én pedig a tini-munkában segítettem.

Rövid idővel házasságkötésünk után, megszületett mindkettőnkben a vágy, hogy szeretnénk kisbabát. Néhány hónap várakozás után remegő lábakkal és könnyek között álltam meg Laci előtt mutatva neki a pozitív terhességi tesztet. Örömében ő is megkönnyezte a hírt. Elmentünk az első vizsgálatokra, mindenhol minden rendben volt. Teltek a hetek, s már a hónapok és nagyon vártuk, hogy megmozduljon a baba. Izgatottan mentünk a 18. hetes vizsgálatra, reménykedve, hogy megtudjuk fiú-e vagy lány. De nem az történt, amit mi vártunk…

Nagyon sokáig vizsgált az orvos, mélységes csend ült a vizsgálóra, a férjem megfogra a kezem, az orvos megszólalt: „Ez a magzat már nem él…”
Minden homályba borult előttem. Az orvos beszélt hozzám, de csak vízhangokat hallottam. Sétáltunk a kocsihoz leforrázva és mélységesen összetörve. Ekkor a férjem megszólalt: „Az én gyermekemnek van a legszebb koporsója.”- Ez a vígasztalás mindennél több volt.

Másnap kórház, vizsgálatok és életem első szülése… ahol nem öröm követte a szülést, hanem gyász és fájdalom. Ennél a szülésnél a fájásoknak nem volt csodálatos célja, csak szükséges volt. Miközben kábán feküdtem, kinéztem az ablakon, ahol egy csodálatos nyárfa volt. Éreztem Isten jelenlétét, és egy hang a lelkemben megszólalt: „Annyi utódod lehet még amennyi levél van a fán.” Isten békessége töltötte el szívemet és elaludtam. Arra ébredtem, hogy életem első gyermeke megszületett. „Fiú.” mondták. Leventének neveztük el elsőszülött fiúnkat. Mindenki azzal vígasztalt: „Ne szomorkodj, majd a következő sikerül.” Nem is gondolták az emberek, hogy mennyire fáj ilyenkor ez a mondat. „ Következő?” Gondolni sem tudtunk rá.
Isten csodálatos békességgel segített végig minket a gyász időszakán. Egy konferencián, azt mondták hogy a következő gyermekünk élve fog megszületni. Áldott állapotba kerültem. Azt gondoltuk a prófécia rá vonatkozott. Megvallottuk hittel, hogy minden rendben lesz és megszületik. De a 13. hetes rutin vizsgálaton ismét beborult az ég, amikor azt mondták „Itt nincs éló magzat.” Ismét kórház, ismét gyász, de ez most más volt…

Nem volt békesség, hiszen háborgott a lelkem. Milyen Isten az, aki próféciát küld és hiteget, hogy sok utódom lehet és nem adja meg? A lázadás miatt teljesen eltávolodott a szívem Istentől. Egy este azt mondtam Lacinak: „Mi értelme Istennel élni, ha ugyan olyan szörnyűségek érnek, mint azokat, akik Isten nélkül élnek ??” A férjem csak ennyit kérdezett: „ Miért? Tudnál Isten nélkül élni?”

Nem, nem tudnék. Tudtam, hogy Ő az egyetlen, aki ebben a reménytelen helyzetben segíteni tud. Úgy éreztem rossz nő vagyok mert nem tudok kihordani egy gyermeket. Vádoltam magam hogy rossz feleség vagyok, mert nem tudom megajándékozni a férjemet egy gyermekkel sem.

Rövid időn belül, kaptunk egy gyülekezeti tagon keresztül egy orvosi segítséget. Vizsgálat vizsgálatot követett. Végre, megérkezett a reménység és ismét babát vártunk. Nem szárnyaltunk, nem ujjongtunk csak csendben reménykedtünk és vártunk. Szigorú fekvés 9hónapig és gyógyszerek sokasága. Végül elérkezett, amit mindig is vártunk a szülés napja. Hosszú de boldog vajúdás volt, és élve megszületett 2007-ben Gergely fiunk. Végre család lettünk.

 
Fél éves volt, amikor úgy gondoltuk, hogy jöhet a következő baba. Állapotos is lettem. Úgy gondoltuk, innentől már sima az út és minden rendben lesz. Hallottam egy tanítást arról, hogy amikor megfogan egy kisbaba akkor Isten egy angyalt küld le a földre, s van hogy ezt az angyalt csak kölcsön kapjuk, hogy szeressük és van hogy az angyal visszatér a menyországba. Akkor éreztem először, hogy az is kegyelem, hogy megfogan egy kisgyermek. Meg kellett tanulnom kimondani: „ Legyen, ahogyan te akarod Istenem. Én köszönöm ezt a pár hetet is.” 4. terhességem egy kölcsön kapott angyal volt, 11-hetesen elköltözött.

Egy év múlva ismét babát vártam. Nem volt fenomenális öröm amikor elmondtam a hírt, hiszen mindenki csak reménykedett, hátha ő már nem kölcsönkapott gyermek. Voltak problémák a terhesség elején, de igyekeztem sokat pihenni a kis Gergő aktivitása mellett is. Ebből a terhességből megszülethetett 2009-ben Krisztián fiam.

2 évvel Krisztián születése után bár nem terveztük, de ismét élet költözött a hasamba. Imádkoztam sokat érte, de már az elején le tudtam tenni Isten kezébe, hogy legyen az ő akarata szerint. Minden napért hálás voltam. Komplikációk léptek fel és a terhesség elhalt a 9.héten. Ismét visszatért egy angyal a menyországba.

Ekkor elképesztő békességet adott az, hogy tudtam fent a menyben mind a 4 angyalkámmal találkozni fogok amikor felmegyek. Ez a reménység olyan hihetetlen erőt adott.

2012-ben ismét felmerült a gyanú hogy valaki lakik a pocakomban. De imádkoztam Istenhez, hogy nem szeretnék már több vetélést, ezért kértem a terhességi teszt elvégzése közben arra, hogy csak akkor legyek állapotos, ha meg is tartja őt. Nagyon meg voltunk döbbenve, amikor láttuk ismét jövevény érkezik hozzánk. Reménységünk gyümölcseként 2012.karácsonyán megszületett első kislányunk Noémi.

Már munkahelyet kerestem 2014-ben amikor ismét hatalmába kerített az érzés, gyermekünk lesz. Kissé hitetlen voltam most, hiszen minden sikeres szülés után vetélés következett eddig. Azt gondoltam most is így lesz. De teltek a hetek, hónapok és nagy örömünkre 2015-ben megszületett második kislányunk Eszter.

Mind a négy gyermekünk csodálatosan fejlődött, nőltek és okosodtak én pedig gyönyörködtem bennük. 12év otthonlét után elmehettem dolgozni is. Felvetődött bennünk a gondolat a férjemmel, hogy 4 gyermek már elég nekünk és elköttetem magam. De amint elkezdtem intézni a műtéthez az engedélyt, valami mégis nyugtalanított. Egyik este, ahogy erről gondolkoztam, egy hang szólalt meg bennem: „ És ha én még szeretnék valakit küldeni közétek?”
Sokat imádkoztunk vezetést kérve Istentől. Végül arra jutottunk, hogy adunk egy esélyt Istennek. Ha állapotos leszek, akkor ő még szeretne valakit küldeni közénk.

Így történt, hogy 2021-ben megfogant a jelenlegi pocak lakónk aki kisfiú. Név választásnál egy igevers erősített meg: ^„Kárpótollak azokért az évekért, amelyekben pusztított a sáska, a szöcske, a cserebogár és a hernyó: az a nagy sereg, amelyet rátok küldtem.” ( Joel 2:25)

Visszatekintve a vetélések megpróbáltatásaira, arra hogy úgy tűnt talán sosem fogják nekem mondani „anya”, most hálás vagyok a zajos házért, a sok mosnivalóért és minden egyes kacagásért. Hálás vagyok, hogy Isten kegyelmes volt és megáldott minket gyermekekkel. Mindeközben viszont teljes együttérzéssel tudok imádkozni azokért a nőkért, akik elveszítik gyermeküket, vagy akik reménytelenségben várják, hátha sikerül legalább egyszer. Tisztán emlékszem a reménytelenségre, a kétségekre a vádlásokra, amik akkor körül vettek.

Ma már tudom jól, nem hit alapján kapjuk mi nők a gyermekáldás ajándékát. Nem jelenti azt ha valakinek nem adatik saját gyermek, hogy neki kevés a hite, egyszerűen Istennek más a rászabott terve. Ha el tudjuk fogadni azt, hogy Isten tervezze az életünket minden területen akkor hiszem és vallom, hogy áldásokban fogunk részesülni. A legfontosabb, hogy minden élethelyzetben tudjuk kimondani: „Atyám mindazonáltal legyen meg a te akarod.”