(Színmagyarázat:
Piros-igei idézet ami alapján egy részt fejtettek ki a füzetben.
Fekete- a füzetben található kifejtésekből részlet.
Kék-a saját gondolataim, bizonyságom amiben Isten formált.
Rózsaszín-saját imádságom és kérésem Isten felé.)
" Világosságom és segítségem az Úr, kitől félnék?" zsolt. 27:1
Ma engedd hogy a bátorságod a szemed előtt lévő szükségekre válaszoljon, ne bénítsa meg a félelem.
Hm..én és a bátorság? Mintha mindig is külön úton jártunk volna! Nagyon ritkán kértem ki magamnak a saját érdekeimet és nem is szeretem magamat kicsit sem reklámozni, akkor sem ha arra lenne szükség. Nem merek szembenézni, senkivel és oda szólni még ha az az én érdekemet is szolgálná. Inkább manipulálok. Ez ivódott belém. :( Nem régen megfogadtam hogy nem manipulálok soha többé senkit, mert Isten szerint az nem kedves! Sőt varázslásnak minősül és az BŰN. Ha nem manipulálok, de nincs bátorságom megvédeni magam és elérni a céljaimat akkor mi vagyok??? GYÁVA! Soha nem mondták ezt rám, de ha most végig gondolom, mintha én magam írtam volna a saját homlokomra : Rugjatok belém én úgyis gyáva vagyok!
Ha én így látom magamat akkor viszont előbb utóbb mások is annak fognak látni, mert úgy fogok egyre inkább viselkedni mint egy gyáva.
Nem akarok gyáva lenni!Istenem kérlek segíts nekem hogy ne gyáva legyek, hanem bízva benned BÁTORSZÍVŰ legyek!
"Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok!" 1pét. 5:7
...nem aon igyekszel hogy mindent a saját vágyaidhoz igazíts, hanem elfogadsz minden napot úgy, ahogy jön, és örülsz neki nem kritizálsz vagy regulázol másokat, hanem megpróbálsz olyanná válni, amilyen lenni szeretnél, nem bánkódsz a múlt miatt, hanem növekedsz és a jelenben élsz. Valójában az elengedés az jelenti: kevésbé félsz.... bízol Istenben... és jobban szeretsz....
Ha most belegondolok hogy mennyi dolog van az életemben aminek az irányítását még nem adtam át tudatosan Istennek...juj!! Már pedig ha nem adom át az irányítást akkor nem Ő uralkodik azokon a terülteken, és ha nem Ő uralkodik akkor ki is??? :(( A sátán vehet akkor jogalapot azokon a területeken..
Istenem kérlek vedd át a teljes irányítást az életem felett, az egészségem felett, a gondolataim felett, a szívem felett, a lelkem felett, a családom felett, az időm felett!Azt akarom hogy életem minden területén te legyél az Úr és Király!
"Tőle kapok reménységet... nem ingadozom" zsolt. 62:6-7
...
1.lépés: Indulj!Nem fogsz a vízen járni, ha nem vagy halandó elhagyni a csónakot.
Sokszor nem mertem elindulni, vagy megszólalni amikor Isten mondta, ez miatt elkerültek a csodák. A kudarctól való félelem csodákat gátolt meg az életemben!!!
...
2.lépés: Engedd el!Mit kell elengedni?..saját ötleteidet, ...vágyadat hogy jó színben tűnj fel... makacsságodat.
Nekem mindenre van egy ötletem, és mindenre találok megoldást, csak sokszor elfelejtem megkérdezni Istent, Ő mit gondol erről a helyzetről. El kell engednem a saját ötleteimet, hogy teljesen rá hagyatkozzam!
...
3.lépés: Állj nyugton! Amikor azemberek azt mondják: Ne csak állj ott, csinálj valamit!, Isten így szól: Te csak ne csinálj semmit, állj helyt!
Ohh!!Mennyiszer láttam neki szolgálatnak és egyéb dolgoknak csupán azért mert más azt mondta hogy csináljak valamit, mert ha nem csinálok semmit akkor lustának tűnhetek!!! Isten nem azt kéri hogy állandóan oldjunk meg mindent és csináljunk meg mindent amit csak lehet, szolgálatból szolgálatba essünk és időnk minden percét kihasználva túlhajszoljuk magunkat. Sokszor csak annyit kér hogy ahol vagyunk ott hűségesen és türelmesen, alázatban és szeretetben álljunk helyt. Éppen nem régen voltam ilyen helyzetben! Úgy éreztem azonnal tennem kell valamit, mert nem jutok előrébb, és Isten megtanított arra hogy csak legyek csendben és várjak rá, előbb álljak helyt szeretetben, alázatban és várjam meg amíg Ő cselekszik!Ez nagyon nehéz feladat!
...
4.lépés: Számíts rá hogy elkapnak!
Egyszer amikor az egyik munkatársunk a gyermekmisszióban nagyon nagyon fájlalta a nyakát, és megmozdítani sem tudta. A férjemnek és a nővéremnek is az a klassz ötlete támadt hogy kérjük meg a gyermekeket hogy imádkozzanak a munkatársunkért. Igen ám, de én teljesen lehidaltam attól hogy miután a gyermekek kézrátétellel imádkoztak Belláért, azután perceken belül, teljesen mozgatta a nyakát és körzött is vele minden fájdalom nélkül!!! Nagyon meglepődtem, azután nagyon szégyeltem magam hogy meglepődtem azon hogy Isten cselekedett és gyógyított a kis falu, kis gyüliében, kis gyermekek imádságára!Számítsunk rá hogy Isten igenis cselekvő Isten ma is!
Minden x.nap Túra a félelemeinkkel szemben című bejegyzésem a Keresztyén Média UCB Hungary által kiadott "Győzelem a félelem felett" című kiadvány által megélt bizonyságaimat és felmerült gondolataimat tartalmazza. Olvasd el a teljes kiadványt hogy Isten a Te életedben is munkálkodhasson! Nem biztos hogy amelyik mondatok nekem szóltak és engem formáltak, pont azok kellenek neked is. Ezen a honlapon megrendelheted a kiadványt és a kiadványsorozat többi részét is: http://maiige.hu/gyozelem_sorozat Áldott olvasást és áldott növekedést!
Keresztény nő vagyok. Büszke vagyok, hogy keresztény vagyok és büszke vagyok, hogy nő vagyok. Isten kegyelméből vagyok aki vagyok? Vannak jó napjaim és rossz napjaim. Vannak örömeim és vannak bánataim. Megoszthatom veletek?
2012. február 19., vasárnap
2.nap Túra a félelmeinkkel szemben
2012. február 17., péntek
Elnézést kérek hogy a túra megszakadt...
Elnézést kérek mindenkitől hogy a túra megszakadt, de sajnos egyéb támadások miatt sajna nem tudtam gépközelbe kerülni. Jövő héten hétfőn, azaz 20.-án folytatom a bejegyzéseket, addig sokan be tudjátok szerezni a kis füzetecskét: Győzelem a félelem felett
Sajna kicsi fiam játék közben leesett az ágyról (már sokadjára), de most agyrázkódással szálított minket a mentő a kórházba, ahol egy kicsit időznünk kellett, hétvégén pedig dolgozom, így sajna csak hétfőn tudok legközelebb írni! Isten áldjon titeket, hétfőn találkozunk!! :)
Az én kis pöttönöm, lazán elterülve a kórházi ágyban mesét nézett.

2012. február 13., hétfő
1. nap Túra a félelmeinkkel szemben
(Színmagyarázat:
Piros-igei idézet ami alapján egy részt fejtettek ki a füzetben.
Fekete- a füzetben található kifejtésekből részlet.
Kék-a saját gondolataim, bizonyságom amiben Isten formált.
Rózsaszín-saját imádságom és kérésem Isten felé.)
"Mert ha hétszer elesik is az igaz, mégis fölkel"(péld. 24:16)
"Nem a kudarc tesz vesztessé, hanem a megfutamodás. Kelj fel és próbáld meg még egyszer!Legközelebb Isten segítségével, sikerülni fog."(Győzelem a félelmeink felett, 2.old.)
Rengetegszer futamodom meg dolgoktól. Élethelyzetektől. Amióta pánikbeteg voltam és depressziós, azóta igyekszem elkerülni az egyedül vásárlást, az egyedül sétálást, az egyedül szórakozást, az egyedüllétet. Miért? Azért hogy nehogy egyedül legyek ha véletlen rosszul vagyok? Érdekes... nem az én Istenem tart meg engem? Ha akár minden kedves ismerősöm velem van is, akkor is rosszul lehetek, akkor is történhet velem szörnyűség...de ha Isten velem van akkor mi árthat nekem??? Teljesen alaptalan félelmek... KUKÁBA VELÜK! Mától nem akarok félni az egyedülléttől.
Istenem, kérlek had érezhessem mindig a te jelenlétedet, és ha nem is érzem, akkor is higgyem, hogy te velem vagy és megvédesz minden bajtól.Segíts legyőzni a félelmeimet az egyedül létek felett és emelj fel, hogy merjek szembenézni azzal hogy kudarc érhet, de te velem vagy és nem árt nekem.
"Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt!" (Fil. 4:6)
Rengeteget aggódom az egészségemért, és azért, vajon mi lesz a családommal, velem? "...könyörgésben mindenkor.." hmmm. Mi lenne, ha tudatosan megpróbálnék figyelni arra hogy ha el kezdek aggódni valami felől, akkor AZONNAL, MINDEN ESETBEN leüljek/térdeljek és imádkozzam azért a dologért. Fontos, hogy minden területet az életünkből, teljesen és őszintén le tudjunk tenni Isten kezébe. Minden eggyes aggodalommal viszont azonnal visszavesszük az irányítást a kezéből... Helyes ez? Képzeld hogy egy szekérrel utazol, vagy lovas fogattal (lovas kocsi) és aki kezeli a gyeplőt, annak a kezéből mindig elrángatnád a gyeplőt, aztán vissza adnád...aztán elrángatnád...aztán vissza adnád...aztán elrángatnád.... Szerintem nagy az esélye hogy a lovak megvadulnak és eszement vágtatásba törnének ki... Érezted már hogy az életed ide oda rázkódik, csak robog és robog, és attól kell félned mi lesz a vége? Hogy lehet hogy mindjárt vége? Az életed irányítása meg igazán sehol sincs...
Mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt! Ha ilyen eszeveszett irányíthatatlannak tűnik az életed, vagy az életed valamely területe akkor velem eggyütt térdelj le MINDENKOR...ÉS NE AGGODALMASKODJ..
"Vesd az Úrra terhedet, és ő gondot visel rád!" (zsolt. 55:23)
"Semmiért se aggódjatok" (Filippi 4:6)
"Az aggodalom soha nem veszi el a holnap szomorúságát, csak a ma örömét szívja el" (Dr. Charles Mayo)
"Egyre több bizonyíték van arra, hogy az aggodalom a fő ok a depresszió, az idegösszeomlás, a magas vérnyomás, a szívroham és a korai halál kialakulásában....."
Húúú! HÁt ez ütött... Azon aggódom, nehogy depressziós legyek vagy nehogy idegösszeomlásom legyen, a magas vérnyomásom pedig bizonyítottan azért van mert sokat stresszelek (aggódom). Tehát az aggódásommal mind egyre közelebb kerülök azokhoz a betegségekhez amiket nem akarok.. Azt hiszem ideje abba hagynom az aggódást.. De hogyan lehet ezt biblikusan?
"Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt, és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban. Egyébként pedig, testvéreim ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jó hírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe...és veletek lesz a békesség Istene!" (filippi 4:6-9)
Tehát a legfontosabb hogy megzabolázzam a gondolataimat.
Istenem kérlek segíts a gondolataimat kordában tartani, és ha az egészségem felől aggódva gondolkodom akkor kérlek figyelmeztess és segíts megváltoztatni a gondolataimat!
Minden x.nap Túra a félelemeinkkel szemben című bejegyzésem a Keresztyén Média UCB Hungary által kiadott "Győzelem a félelem felett" című kiadvány által megélt bizonyságaimat és felmerült gondolataimat tartalmazza. Olvasd el a teljes kiadványt hogy Isten a Te életedben is munkálkodhasson! Nem biztos hogy amelyik mondatok nekem szóltak és engem formáltak, pont azok kellenek neked is. Ezen a honlapon megrendelheted a kiadványt és a kiadványsorozat többi részét is: http://maiige.hu/gyozelem_sorozat Áldott olvasást és áldott növekedést!
Piros-igei idézet ami alapján egy részt fejtettek ki a füzetben.
Fekete- a füzetben található kifejtésekből részlet.
Kék-a saját gondolataim, bizonyságom amiben Isten formált.
Rózsaszín-saját imádságom és kérésem Isten felé.)
I.nap.

2012. február 12., vasárnap
Győzelem a félelem felett?! 15 napos "túra" a félelmeinkkel szemben...!
Egy nagyon szuper kiadvány sorozat egyik példánya nagyon megragadta a gondolataimat. UCB Hungary: Győzelem a félelem felett
Úgy érzem, hogy érdemes erről gondolkodni. A félelmeink nap mint nap fogva tartanak minket, vagy bizonyos területeket az életünkből, ami miatt a keresztény életünk megreked, vagy esetleg egy lassú,de mély zuhanásba kezd.
Ezt a kiadványt olvasva és követve szeretnék a bizonyságaimról írni nektek 15 napon keresztül. A kiadvány megrendelhető interneten is. A link gyűjteményemben megtalálhatod a honlapcímet Győzelem sorozat címszó alatt.
Hétfőn kezdjük!!!Mit? Megteszek egy túrát a félelmeimmel szembeszállva és ezt a kiadványt és a Bibliát viszem csak magammal. Leírom nektek a bizonyságaimat és a tapasztalataimat. Aki gondolja tartson velem!
Szeretettel: Judit

2012. február 10., péntek
Bocsánat
Bocsánatot kérek, hogy most egy kis szünet van bejegyzések írásában. 1,5 hete kezdtem el dolgozni munkahelyen 4év után és még nehezen eggyeztetem össze a családot a munkával és a szolgálattal. Kis türelmet kérek tőletek és egy kis imatámogatást!Köszi!Isten áldjon titeket!J
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)