Atyai ölelés...megkaptam Istentől

Orgoványra mentünk csendes napra csak Laci és én. Volt dicsőítés és a tanítást  Russell Howell tartotta.Nagyon bölcs dolgokról beszélt,de még ebéd után is vártam hogy Isten mit is akar szólni hozzám.Nap végén már kezdtem csalódott lenni,mert nem volt meg az a "nagy bumm" amire úgy éreztem szükségem lett volna.
Volt lehetőség az alkalom végén beszélgetni vele.Leültünk vele a feleségével és egy fordítóval illetve a pásztorral és a feleségével.
Laci megkérdezte amit akart.Választ is kapott.
Én azt kérdeztem hogy lehet e tudni hogy Isten akarata az ha valami iránt hatalmas vágyam van vagy az csak emberi vágyakozás? Napok óta forgott bennem a keresztény tánc utáni vágy,hogy újra táncot tanítsak de nem akartam erről beszélni.Végül muszáj volt konkrétabban beszélni róla. Feljött az önbizalom az ön értékelés és mások elismeréséhez való hozzáállásom. Ő mondott erre vonatkozóan egy fontos dolgot: "Ha Isten kinyitott neked egy ajtót,miért nem mész be rajta?"
Amíg erről beszéltünk,teljesen szándékosan nem akartam apuról és a múltamról beszélni. Nem akartam belemenni semmi szabadító szolgálatba.Amikor erről beszéltem bármikor szolgálókkal (apukám,zaklatott,sátánista volt,alkoholista volt,öngyilkos lett.)mindig ráugrottak a szabadulásos témára,amit kerülök mert nincs rá szükségem már.
Tehát most is titkoltam ezt a témát. Imádkoztunk. Russ megkérdezte: "Van valami még?"És rám nézett.
Én gyorsan rávágtam: "Nincs semmi." (Magamban: Istenem,nem akarok róla beszélni.)
Majd hirtelen megszólalt Barbara a pásztor felesége:"Én szeretnék valamit még....Szerintem Juditnak szüksége van egy "atyai ölelésre".

Puff...itt tört el a mécses.Elkezdtem zokogni. Hosszú ideje vágyom arra hogy Isten mutassa meg hogy milyen Ő mint apa?Tudom és tapasztalom hogy gondoskodik...de hogyan szeret?Érezni akarom... milyen az Isten mint Atya?
Amikor padlón voltam sokszor kértem öleljen át,szükségem van rá!
Rossz apa-képemnek köszönhetően,féltem Istentől,rettegtem tőle,bizalmatlan voltam,vártam mikor hagy cserben úgy mint az apukám tette amikor elhagyott.
Visszatérve a beszélgetéshez: Sírtam és Russ nem nagyon értette miért is. Majd fel álltam és ő kérdezte valakitől(nem tudom kitől)hogy "Szabad?" És Laci mondta helyettem "Persze."
Ránéztem.Ősz hajú,ősz borostával,kedves szemekkel,szelíden mosolygott.Átöleltem.Ő is mondta:Jól van.Minden rendben. Vége.
Azt hittem az ölelésnek, de mondta hogy nem nem...maradjak csak.
Minden csontomban reszkettem a zaklatottságtól és a sírástól. Ekkor azt éreztem mintha valamit a fejemre öntenének,nehezet mint a méz.És lassan folyt végig rajtam. Ahol már végig folyt ott mintha fellélegeznének a porcikáim és békesség töltött el.Ez olyan csodálatos érzés volt,hogy tudtam ha azt mondanák,hogy engedjem el akkor sem tenném mert azt akarom hogy a talpamig érjen el ez a különös folyadék. (Ezt hívják kenetnek?)TUDTAM ISTEN ÁTÖLELT!!!

Az ölelés után elmeséltem Russnak, hogy miért is volt ez a kitörés.

Mindezek után éreztem hogy annak akinek a mindenség Ura az apukája,már más esélyekkel indul az Élet kaotikus verseny pályáján. ;)
Önbizalmat adott és ha elgyengülök csodálatos erre gondolni: "Engem átölelt az Atya!"

Sok áldást!
Judit