2012. november 21., szerda

Baptista Napi áhitat- engedelmesség közelebb hozza a szárazföldet...


Napi Áhítat

Engedelmesség a jó tanácsnak

"27Eljött a tizennegyedik éjszaka, mióta az Adrián sodródtunk tovább, amikor éjféltájban azt gyanították a hajósok, hogy valamilyen szárazföldhöz közelednek. 28Lebocsátották a mérőónt, és húsz ölet állapítottak meg. Amikor pedig kissé továbbmentek, és ismét lebocsátották, tizenöt ölet állapítottak meg. 29De mivel féltek, hogy esetleg sziklás helyre vetődünk, a hajó farából négy horgonyt vetettek ki, alig várva a virradatot. 30Ekkor azonban a hajósok meg akartak szökni a hajóról. Le akarták ereszteni a mentőcsónakot a tengerre, azzal az ürüggyel, hogy a hajó orrából akarnak horgonyokat kifeszíteni. 31Pál azonban így szólt a századoshoz és a katonákhoz: "Ha ezek nem maradnak a hajón, akkor ti sem menekülhettek meg." 32A katonák ekkor elvágták a mentőcsónak köteleit, és hagyták, hogy elsodorja az ár." (Apostolok cselekedetei 27,27-32)
Az Istentől származó jó tanácsoknak való engedelmesség közel hozza a "szárazföldet" hozzánk. Ilyenkor a félelmetesnek tűnő mélység egyre kisebb lesz, ami már nem annyira riasztó. De mindezek után sem tűnik el teljesen a félelmük, ami nem volt megalapozatlan. Az ember félelme származhat az Isten iránti engedetlenségéből (1Móz 3,10), de az Isten iránt való tiszteletből is (Zsolt 5,8).
Érdekes változás történt a hajón. Szinte észrevétlenül ugyan, de Pál lett a "hajóskapitány". Az ő kezébe került a "kormányrúd", az vette át a dolgok irányítását, akit eddig figyelmen kívül hagytak. Ha még nem is ismerték el, de már kezdték látni, hogy esélyük a biztos partot érésre a Pál tanácsainak való engedelmesség következtében lehetséges.
Vágjunk el minden olyan köteléket, ami más módon való "menekülésre" biztatna! Nincs egyetlen mód sem a szabadulásra, csak az Úr szavának való engedelmesség által. Mikor Izrael ellenszegült Isten beszédének, és a felséges tanácsát megutálta, megaláztatás, bukás következett, és nem volt más segítség (Zsolt 107,11).
A szabadulás útja az engedelmesség köveivel van kirakva. /KZ/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése